Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Vádat emelnek a kerítők ellen

Vádemelést javasol az ügyészségnek a Nemzeti Nyomozó Iroda öt, emberkereskedelemmel és kerítéssel gyanúsított férfi ügyében. Az NNI a zürichi rendőrséggel összefogva még tavaly júniusban állított elő többeket kerítés és emberkereskedelem bűntett gyanúja miatt. Az előállítottak között volt két-két magyar és svájci állampolgár is - mondta az InfoRádiónak Horváczy Emese szóvivő.

Az NNI munkatársai tartóztatták le F. Zoltánt, a zürichi rendőrség pedig N. Györgyöt - mondta el az InfoRádiónak Horváczy Emese, aki hozzátette: a gyanúsítottak 2002-től szerveztek be prostitúcióra nőket egy szombathelyi bárban.

A nőknek pincérnői állást és kiemelkedő jövedelmet ígértek, de a szoba árán, illetve a napi ellátásukhoz szükséges 10-20 frankon kívül minden bevételüket - napi 300-1500 frankot - le kellett adniuk N. Györgynek, aki a kapcsolatot tartotta velük.

A nők két-három hétig "dolgoztak" Zürichben, majd hazatértek. Eddig 11 sértettet sikerült azonosítani, őket ki is hallgatták - tette hozzá a Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Érkezem – Orbán Viktor is elindul a DPK-táborba

„DPK-tábor, érkezem” – üzente közösségi oldalán Orbán Viktor pártelnök, jelezve, hogy személyesen is részt vesz a Digitális Polgári Körök hétvégi lakiteleki országos rendezvényén. A szombati nyitónapon a felszólalók kemény bírálatokat fogalmaztak meg a jelenlegi kormánnyal szemben.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Donald Trump egy pénteken kiadott rendeletével felfüggesztette az oroszellenes szankciós törvény kulcsfontosságú rendelkezéseit – köztük az orosz árukra kivetendő vámokat és az orosz olaj- és gázvásárlásokat büntető intézkedéseket –, mindössze néhány nappal a hatálybalépésük előtt. Ukrajna közben újraindította az orosz olajfinomítók elleni csapásokat: már hatodik egymást követő éjszaka korlátozták a légiforgalmat Moszkva felett, a fővárosi repülőtereken járatok százai torlódtak fel. A Fekete-tenger térségében kereskedelmi hajókat érnek dróncsapások, Nicușor Dan román elnök ezért a NATO nagyobb szerepvállalását kéri a térségben. A fronton az orosz vezérkar a Donyeck megyei erődváros, Dobropillja elfoglalásáról számolt be, Moszkva szerint pedig egyelőre nincs napirenden a béketárgyalások folytatása az amerikai küldöttséggel. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×