Infostart.hu
eur:
385.91
usd:
331.74
bux:
120558.35
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Kovács: "Az ország tartson ki a konvergencia program mellett"

Az MSZP tagságának támogatását kérte a miniszterelnök a korrupció teljes kiírtásához. A Fidesz szerint a kormány titokban hoz döntéseket az egészségbiztosítási rendszerről. November végére halasztotta az új reformszerződésről szóló döntést az Európai Unió. A nap legfontosabb hírei 2007. október 7-én, vasárnap.

Gyurcsány a korrupció kiirtásáról

Megvédi az MSZP vezetése a baloldal tisztességét és becsületét - hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc a Magyar Szocialista Párt 18. születésnapi rendezvényén Budapesten. A pártelnök-miniszterelnök azt mondta: a korrupció teljes kiírtásához azonban szüksége van a tagság támogatására is.

Simon Gábor, a párt választmányának elnöke az ünnepségen arról beszélt, hogy az MSZP tudja a dolgát, megoldja a gondokat és minden tettéért vállalja a felelősséget.

Nyers Rezső, a szocialista párt alapítója azt kívánta, hogy a jövőben is legyenek olyan fiatalok, akik tudnak élni a hatalommal és pénzzel, de nem élnek vissza azokkal.

Kovács László magyar uniós biztos, az MSZP korábbi elnöke azt kérte: tartson ki az ország a konvergencia program mellett, mert kikerülhetetlen intézkedésekről van szó.

A Fidesz szerint az MSZP-nek a nagykorúságot jelentő, szimbolikus 18. születésnapja előtti tetteiért is felelősséget kell vállalnia. Az ellenzéki párt közleménye elsősorban a tandíjat, a vizitdíjat, a kórházi napidíjat, az egészségügy kiárusítását, és a közpénzek pártcélokra való felhasználását említette.

Fidesz: Titkos kormánydöntés az egészségügyi rendszerről

A Fidesz szerint a kormány titokban hoz olyan döntéseket az egészségbiztosítási rendszerről, amelyek hosszútávon befolyásolják a magyar társadalom életét.

Pesti Imre a párt szakpolitikusa úgy vélte: a biztosítók olyan megállapodást kötöttek a kabinettel, amely garantálja a hasznot a cégeknek és azt, hogy egy esetleges kormányváltás után is erős maradjon a társaságok pozíciója.

Az ellenzéki képviselő közölte: a Fidesz még nem döntött arról, hogy részt vesz-e az egészségügyi tárca által kezdeményezett egyeztetésen az egészségbiztosítási reform részletes tervezetéről.

Elhalaszthatják az új EU-reformszerződést


Német lapértesülés szerint elhalasztja az Európai Unió az eredetileg október második felére tervezett döntést az új reformszerződésről.

A Welt am Sonntag uniós forrásokra hivatkozva azt írta: azért határoztak a halasztásról, mert meg akarják várni az október 21-ei lengyel parlamenti választások végeredményét. A

tervek szerint a tagországok állam- és kormányfői november végén rendkívüli csúcstalálkozót tartanának, és ezen határoznának az Európa jövőjét érintő új szerződés tartalmi kérdéseiről, beleértve a Varsó által vitatott döntéshozatali mechanizmust is.

Súlyos vád a román exminiszter ellen

Romániában 24 órára rendőri felügyelet alá helyeztek egy volt minisztert. Ioan Muresan 1996 és 2000 között a jobbközép kormány mezőgazdasági tárcáját vezette.

Azzal gyanúsítják, hogy 15 és fél ezer eurót fogadott el egy üzletembertől, amiért cserébe kedvező elbírálásban részesítette egy közbeszerzési eljáráson.

A volt minisztert azután hallgatták ki, hogy házkutatást tartottak nagybányai otthonában. Ioan Muresant sikkasztásért és hivatalos adatokkal való visszaélésért egyszer már elítélték.

Emlékezés a meggyilkolt újságírónőre

Moszkvában erős rendőri felügyelet mellett több száz orosz ellenzéki gyűlt össze, hogy megemlékezzenek Anna Politikovszkaja újságírónő meggyilkolásának első évfordulójáról.

Mihail Kaszjanov volt orosz kormányfő, az ellenzék egyik vezetője azt hangoztatta, hogy az újságírónő valamennyi orosz állampolgár emberi méltóságának védelmében vesztette életét. A nap további hírei röviden

A kontinens nemzeteinek keresztény szellemiségű békés egymás mellett éléséről és a házasság intézményéről tárgyaltak az Európai Püspöki Konferenciák elnökei Portugáliában. Erdő Péter, a testület tanácsának elnöke elmondta: José Sócrates portugál miniszterelnök elismerően nyilatkozott a katolikus egyház érdemeiről az európai népek egymáshoz közelítésének munkájában.

Olszországban több mint 200 ezren vettek részt a Perugiából Assisiba tartó békemeneten. Az idei megmozdulás jelszava szerint minden embert megilletnek az emberi jogok, hiszen mindenki szabadnak és egyenlőnek születik. A felvonulók között volt az olasz kormány több tagja is.

Ciszjordániában feloldotta a palesztin területek zárlatát az izraeli hadsereg. A korlátozást szeptember 25-én rendelték el a szukkót zsidó ünnep miatt. A zárlat megszüntetéséről azután döntöttek a hatóságok, hogy felülvizsgálták a biztonsági helyzetet. A Hamász szélsőséges palesztin szervezet által irányított térséget azonban továbbra is ellenséges területnek tekinti az izraeli hadsereg.

Több mint egymillió embert költöztettek ki a kelet-kínai tartományokból a Krosa nevű tájfun érkezése előtt. A hatóságok szüneteltetik a repülőgép- és a hajóközlekedést valamint bezáratták a közintézményeket. A Krosa korábban Tajvan szigetén söpört végig, 5 ember meghalt, 3-an eltűntek. Közben Vietnamban 46-ra emelkedett a Lekima nevű tájfun és az azt követő esőzések és földcsuszamlások halálos áldozatainak száma. A hatóságok 29 embert eltűntként tartanak nyilván.

Címlapról ajánljuk

A dánok és grönlandiak elkerülték a „Zelenszkij-pillanatot”

Ahogy várható volt, nem sikerült közelíteni az álláspontokat Grönland, Dánia és az Egyesült Államok között a sziget jövőjéről szóló, radikális amerikai igények kérdésében. A dán külügyek vezetője közölte: „alapvető ellentét” van a felek között, miközben a NATO fokozza katonai jelenlétét a térségben.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Esik az olaj, esik az arany, megy tovább a Mol - Mi történik a tőzsdéken?

Esik az olaj, esik az arany, megy tovább a Mol - Mi történik a tőzsdéken?

Eséssel zártak tegnap az amerikai tőzsdék, ez már zsinórban a második olyan kereskedési nap volt, amikor mindhárom vezető amerikai index mínuszban fejezte napot. A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Az amerikai esést lekövetve az ázsiai piacokon ugyancsak negatív elmozdulások voltak jellemzők, viszont Európában pozitívabb a kép. Itthon közben megérkezett a korrekció, de a Mol árfolyama tovább emelkedik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×