Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Mi nem lehet egy parlamenti képviselő?

Ahogyan arról az InfoRádió többször is beszámolt, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kezdeményezte a főállású képviselőség intézményének bevezetését. Ez csak az MSZP frakciójában több mint harminc politikusnak jelentené azt, hogy döntenie kell: polgármester, vagy országgyűlési képviselő lesz. A parlament tagjainak azonban már most is számos foglalkozástól távol kell maradniuk.

Ahogy az Országgyűlés Mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumszámláló bizottságának főtanácsosa az InfoRádióban elmondta: egy országgyűlési képviselő a jelenlegi szabályozás szerint nem lehet bíró, ügyész, számvevő, hivatásos állományi tag rendvédelmi szervnél.

Emellett el vannak tiltva a teljes pénzügyi szférától, legalábbis azok vezetői állásaitól. Nem lehetnek banknál vagy biztosítónál igazgatótanácsi vagy felügyelő tanácsi tagok, sőt, ezekkel semmilyen, munkavégzésre vonatkozó szerződésben sem állhatnak - közölte Karsai József.

A képviselők emellett a médiában sem építhetnek karriert, nem tölthetnek be vezető munkatársi posztot országos vagy regionális terjesztésű napilapnál. Nem pályázhatják meg az MTI vagy a Magyar Televízió elnöki posztját.

Sőt, még a saját vállalkozásukban sem tölthetnek be vezető posztot, ha abban az államnak vagy egy önkormányzatnak is tulajdonrésze van, 10 százalékot meghaladó mértékben.

A jelenleg hatályos szabályozás megalkotása Bihari Mihály nevéhez fűződik. Az Alkotmánybíróság jelenlegi elnöke 1994 és 1998 között szintén országgyűlési képviselő volt, szocialista színekben.

A polgármesterek egyébként 1994-ig nem lehettek országgyűlési képviselők, ekkor azonban ezt a megkötést eltörölték.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Kiszámolták, hogy kiknek fáj majd a vagyonadó, nem azoknak, akiknek szánhatják

A tervezett hazai vagyonadó a jelenlegi formájában leginkább a 3 milliárd forint körüli vagyonnal rendelkező, hazai kkv-kat működtető vállalkozókat terhelheti meg, miközben a legvagyonosabb réteg családi és nemzetközi struktúrákkal mentesülhet a fizetés alól – derül ki a Blochamps Capital szakmai elemzéséből.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Tisza-kormány: kiderült, miről tárgyalt Magyar Péter és Zelenszkij, megvan mikor mutatják be a 2027-es költségvetést

Tisza-kormány: kiderült, miről tárgyalt Magyar Péter és Zelenszkij, megvan mikor mutatják be a 2027-es költségvetést

Magyar Péter szerint Magyarország szempontjából sem mindegy a Trump és Putyin közötti dízelalku: ha Washington az orosz dízelexportról állapodott meg, akkor nehezen indokolható, hogy Magyarország ne kapja meg újabb egy évre az orosz kőolajra vonatkozó szankciós mentességet. A pénteken zárult brüsszeli uniós csúcson a legnehezebb pénzügyi kérdésekben nem született áttörés, a 2028-2034-es költségvetés vitája akár decemberre tolódhat. Magyar Péter egy interjúban elmondta, hogy Zelenszkij arra kérte, a négyszemköszt tartott brüsszeli egyeztetésükön, hogy az ukrán kukorica áthaladhasson Magyarországon. A magyar kormányfő szerint ennek nincs akadálya, amennyiben az el is hagyja az országot Nyugat-Európa felé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×