Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Mélyponton a politikai elit - nem lesz megváltás?

Még soha nem volt olyan kedvezőtlen a magyar politikai elit megítélése, mint az idén nyáron, és a választók egyre nagyobb számban a megváltást egy harmadik erőtől várják. A hetilapokból szemléztünk.

Sokan a környezetvédelmi energiagondok megoldását várják a bioüzemanyagoktól, ám a gyártásukhoz szükséges növények termesztésének térnyerése - a szakértők szerint - akár súlyos problémákat is felvethet - írja a Heti Világgazdaság. Az energianövény-telepítések pártolói ugyanis a vádak szerint nem igazán törődnek a környezetvédelemmel, az élelmiszer-ellátással vagy a mezőgazdasági szerkezetváltás szociális következményével. Az ellenzők egyebek mellett azzal érvelnek, hogy minél több termelő áll át a kukorica és a szójatermesztésre, annál kevesebben fognak búzát és rizst vetni, így ezek drágulhatnak, ami növelheti az éhezők számát. Ráadásul a becslések szerint minimum kétszer annyi szén-dioxid kibocsátás akadályozható meg azzal, a kőolajszármazékokból finomított üzemanyagot használ az emberiség, és nem irtja ki az esőerdőket, hogy aztán a helyükön etanol, vagy biodízel előállítására alkalmas növényeket termesszenek.

Még soha nem volt olyan kedvezőtlen a magyar politikai elit megítélése, mint az idén nyáron, és a választók egyre nagyobb számban a megváltást egy harmadik erőtől várják - olvashatják a Figyelőben. Ám hiába erősen értékcsökkent a politikai közeg, a nagy pártok szakadásának, vagy egy meghatározó új tömörülés létrejöttének mégis kisebb az esélye, mint a már meglévő kis pártok taktikus újrapozícionálásának. A Századvég felmérése szerint például a lakosság túlnyomó többsége szerint kockázatos az ország jövője szempontjából, ha csak két nagy monopólium uralja a politikai életet, és ugyancsak közel 60 százalék gondolja úgy, hogy a jelenlegi politikusok nem képesek megoldást találni az ország gondjaira. A választók egyharmada pedig egy olyan pártra szavazna, amely még nincs is.

A kormányzati és az üzleti szférának gyorsan kell lépnie, ha meg akarja akadályozni, hogy a globális felmelegedés katasztrofálissá váljon - írja a Heti Válasz. Egy, a brit pénzügyminisztérium megrendelésére készített tanulmány a következő húsz évre a globális GDP hétezer-milliárd dollárra történő visszaesését vetíti előre. A Barclays Capital befektetési bank elemzése szerint azonban a klímaváltozással kapcsolatos iparágak - mint az építő- és a gépipar, valamint a megújítható energiaforrások ágazatának - termékeinél óriási felfutásra lehet majd számítani, ami élénkíti majd a világgazdaságot. Az elmúlt hónapokban a világ legnagyobb befektetési és kereskedelmi bankjai jelentős erőforrásokat csoportosítottak át olyan iparágakba való befektetésekre, melyek profitálhatnak az energiarendszerek átalakításából és a környezetvédelemből.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ezért nem tud nyugton ülni az ADHD-s gyerek

Ezért nem tud nyugton ülni az ADHD-s gyerek

Október az ADHD tudatosításának hónapja. Ezt az állapotot leggyakrabban a figyelemzavarral, a hiperaktivitással és az impulzivitással azonosítjuk. Bohács Krisztina intelligencia-kutató szerint egyre több tanuló és felnőtt érintett, miközben az iskoláknak és a családoknak a figyelmi nehézségek mellett a túlterhelődésre és az impulzív viselkedésre is fel kell készülniük.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×