Infostart.hu
eur:
364.74
usd:
319.87
bux:
151718.89
2026. szeptember 23. szerda Tekla

Õssejtkutatás és felzárkóztatás a Norvég Alapból

Az egészségügyet, az európai örökség megőrzését, a környezetvédelmet, valamint a határon átnyúló kapcsolatok erősítését is támogatják a mintegy 33 millió eurós, azaz 8 milliárd 250 millió forint értékű úgynevezett Norvég Alapból.

Az önkormányzati és területfejlesztési miniszter az InfoRádiónak elmondta: a felhasználható támogatási kerethez képest tízszeres volt a túljelentkezés.

Az összegre három körben lehetett pályázni. Az első forduló magyarországi szakasza tavaly zárult le. A magyar kormány által támogatott pályázatokat azonban az Európai Bizottság is áttekintette, jelenleg pedig Norvégiában nézik át azokat.

A második körös pályázatokat most bírálta el a magyar kormány - mondta Bajnai Gordon. Az összegre több mint 600-an pályáztak, ebből 41-et találtak támogathatónak. A harmadik kör pályázatainak beadása pedig néhány napja zárult le.

A most pozitívan elbírált pályázatok között van a többi mellett az a program, amely a szécsényi hátrányos helyzetű gyermekek felzárkóztatását szolgálja, egy szegedi városi környezetvédelmi beruházás, vagy egy debreceni őssejtkutatási program is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emeritus professzora
Tisza-kormány: apad a Tisza a Medián szerint, Magyar Péter átírná a mentelmi szabályokat

Tisza-kormány: apad a Tisza a Medián szerint, Magyar Péter átírná a mentelmi szabályokat

Az Európai Bizottság javasolja a Magyarországnak még befagyasztva tartott 4,2 milliárd eurónyi kohéziós forrás felszabadítását – jelentette be Ursula von der Leyen, hozzátéve, hogy ezzel a közérdekű vagyonkezelő alapítványok által fenntartott egyetemek is visszatérhetnek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. Eközben tovább éleződik az ügyészség körüli konfliktus: hatóság félrevezetése, hamis vád és bűnpártolás minősített esete miatt tett feljelentést az aranykonvojügyben az ukrán pénzszállítókat képviselő ügyvédi iroda, miután Magyar Péter éjjel kommentekben üzent a Legfőbb Ügyészségnek. A magyar miniszterelnök bejelentette, hogy kezdeményezi az országgyűlési képviselők mentelmi jogának teljes eltörlését a közvádra üldözendő bűncselekmények esetén. A Medián friss felmérése szerint a biztos szavazók körében 4 százalékponttal csökkent a Tisza Párt támogatottsága a nyár közepe óta, a Fideszé pedig ugyanennyivel nőtt, a kormánypárt azonban így is 64–27 arányban vezet. Lannert Judit bejelentette, hogy év végére elkészül az új oktatási stratégia, és két lépcsőben indul a nevelést segítő, valamint a technikai dolgozók bérrendezése. A szerdai kormányzati fejleményekről percről percre tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×