"A szélsőjobboldali Jobbik Magyarország Mozgalom által életre hívott, a bíróság által már bejegyzett Magyar Gárda nevű szerveződés itthon, de Európában és a szabad világban is tiltakozások sorát váltotta ki. Hozzám is több hazai és nemzetközi szervezet, illetve számos honfitársam tiltakozása jutott el az elmúlt napok során" - olvasható Gyurcsány Ferenc Kovács Tamásnak címzett levelében.
"Osztom azok véleményét, akik szerint a Magyar Gárda életre hívása - az eddig megismert tények és nyilatkozatok alapján - magában hordozza annak közvetlen veszélyét, hogy sérülhetnek legfontosabb közös értékeink: az emberi méltóság tisztelete, a félelem nélküli hétköznapokhoz való jog, egymás kultúrájának, származásának és világlátásának tisztelete" - írta a kormányfő.
Közölte: a heves reakciók, érthetők, hiszen az antiszemitizmus és a kirekesztő gyűlölet évek óta "itt kopogtatnak az ajtónkon. Nem engedhetjük, hogy átlépjék a küszöböt".
"Egy köztársaságnak joga az önvédelem, az alkotmányos intézmények vezetőinek pedig kötelessége e jogi-politikai oltalom biztosítása a polgárok felé bármilyen félelemkeltő, ordas eszmével szemben. Nem fordult még elő a pályafutásom alatt, hogy a legfőbb ügyészhez, mint a civil szervezetek törvényes működése felett őrködő alkotmányos szervezet első emberéhez forduljak ilyen ügyben. Most mégis megteszem, mert hiszem: közös felelősségünk van abban, hogy a szólás és gyülekezés szabadságának alkotmányos alapjogával senki ne élhessen vissza. Az én felelősségem politikai, a legfőbb ügyészé - többek között az egyesülési jogról szóló, 1989. évi II. törvény értelmében - jogi" - írta Gyurcsány Ferenc.
"Ezért kérem az Ön személyén keresztül a köztársaság ügyészségét arra, hogy a Magyar Gárda nevű szerveződés működését a részletekre is kiterjedő különös figyelemmel kövesse, és a hatályos jogszabályokkal, illetve a magyar alkotmánnyal ellentétes cselekmény esetén haladéktalanul lépjen fel. A Magyar Köztársaság polgárainak és a polgárok szerveződéseinek joga van a gondolat, a vélemény és a szólás szabadságához. Jól tudjuk, e szabadságnak csak egy valami szabhat korlátot: a másik polgár szabadsága - joga a félelem nélküli hétköznapokhoz, az emberi méltósághoz. Ezen egyértelmű határvonal éber védelmére kérem most Önt, illetve az ügyészség szakembereit" - áll a levélben.
A Fidesz megvédi azokat, akiket fenyegetnek
"Mint ahogyan a tavalyi esztendőben határozottan léptünk fel a demokratikus jogaikkal élő békés tüntetőket ért rendőri brutalitással szemben, úgy a jövőben is ki fogunk állni minden társadalmi csoport mellett, amelyet fenyegetés ér, vagy amelyek szabadságjogait önkényesen korlátozni akarják" - olvasható Orbán Viktor és Navracsics Tibor levelében, amelyet a European Jewish Congress és a World Jewish Congress vezetőjének írtak.
Közölték: "Polgári értékrenden alapuló politizálásunk következtében mélyen hiszünk az emberek és az általuk létrehozott közösségek - így a magyarországi zsidóság - egyenjogúságában és szabadságjogaik sérthetetlenségében".
"Éppen ezért biztosítjuk Önöket, mint a világ zsidóságának jogaiért küzdő szervezetek vezetőit, hogy magyarországi zsidó honfitársaink emberi és szabadságjogait minden demokratikus eszközt felhasználva meg fogjuk védeni" - áll a levél végén.
Már nyaldossa a Duna a Római-partot, nézze meg legfrissebb fotóinkat!