Infostart.hu
eur:
386.24
usd:
331.91
bux:
0
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Tempfli József: "Próbálok felülemelkedni a valláson"

Még 47 pere van az állammal szemben. Tempfli József teljes erejével azért küzd, hogy visszaszerezze, ami a híveké. Augusztus 20-án a legmagasabb állami kitüntetést a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye megyéspüspöke vehette át. Tempfli József az InfoRádióban beszélt arról: minek is köszönheti a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjét.

Számított a kitüntetésre?

Én 2004-ben már megkaptam a középkeresztet, előtte az alsó fokozatot is, ezért nem vártam, hogy most is kitüntetnek. Nagyon meglepett. Valószínűleg annak köszönhetem, hogy próbálok minden emberi válaszfalon felülemelkedni. Tartom a hitemet, a magyarságomat, de ezzel együtt próbálok felülemelkedni a valláson, a nemzetiségen, a kulturális pozíción, mindenen. Mert az elvem az, hogy Isten mindenkinek egyforma emberi méltóságot adott. Hiszek abban, hogy Isten a halálunk után számon kéri tőlünk, hasznosítottuk-e a közösség érdekében azt a szellemi vagy fizikai erőt, amit tőle kaptunk.

A jövőben is a közösség érdekében vannak teendői?

Igen, még ha nyugdíjas leszek, akkor sem fogok félrevonulni, és várni a halált.

Milyen kihívásoknak néz elébe?

Kihívás bőven van, de érzek még magamban erőt, hogy ezekkel megküzdje. Az állammal szemben például még 47 perem van. Persze nem az én érdekemben, hanem az egyházmegyénk, a híveink érdekében. Nem tudom, hogy a pápa mikor enged nyugdíjba, de még az utódomnak is marad bőven, amit visszaszerezzen. És ha nem teszek meg mindent, hogy visszaszerezzem az államtól, ami a híveké, akkor nem vagyok méltó ügykezelője a hívek vagyonának.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×