Ezeket a raktárakban lévő italporokat megsemmisítik. Búza László, az Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Igazgatóság igazgató-főállatorvosa korábban a Magyar Hírlapnak azt mondta: Svédországban 1.100 kilogramm kávéporról derült ki, hogy szennyezett, ebből 19 kiló kerülhetett Magyarországra.
PM: helyes volt az óvatosság
A Pénzügyminisztérium államtitkára szerint igazolják a tárca óvatos becslését a gazdasági növekedésről szóló adatok. Tátrai Miklós azután beszélt erről, hogy a Központi Statisztikai Hivatal közzétette gyorsjelentését.
Az adatok szerint 1,4 százalékos volt a második negyedévi gazdasági növekedés az előző év azonos időszakához viszonyítva, az első féléves GDP-bővülés pedig 2 százalékos volt.
Az államtitkár elmondt, hogy: a gazdasági folyamatok megfelelnek a kormány szándékának és jövőre, az uniós források felhasználásának következtében megindulhat a gazdasági bővülés gyorsulása.
Élesítik a peterdákat
A Fidesz szerint a kormány az idei augusztus 20-ai tűzijáték előkészítésével beismeri tavalyi hibáit.
Lázár János, az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának fideszes elnöke az InfoRádióban azt mondta: a kabinet mostani intézkedései hasznosak, szakszerűek, és alkalmasak arra, hogy biztosítsák a tűzijátékot.
Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ezzel a kormány elismeri, tavaly ezt elmulasztotta.
MOK: veszélyben a betegellátás
Vizsgálatot kért az országos tiszti főorvostól a Magyar Orvosi Kamara, mert megítélése szerint több kórházban veszélyben van a folyamatos és biztonságos betegellátás.
Éger István, a köztestület elnöke elmondta: intézmények és orvosok is jelezték neki, hogy az új ügyeleti rend szerint nem oldható meg a magas szakmai szintű ügyelet a kórházakban.
Példaként említette, hogy van olyan kórház, ahol csak szakorvos-rezidens ügyel, vagy négy belgyógyászati osztály háromszáz ágyára két ügyeletes orvos jut.
Drágul a kenyér
Szeptember közepétől valószínűleg országszerte 200 forint fölé emelkedik az átlagos minőségű kenyér kilónkénti ára - közölte a Magyar Pékszövetség elnöke.
Ilonka Boldizsár azt mondta: a drasztikus drágulás fő oka a liszt árának 28 százalékos emelkedése. A pékszövetség elnöke emlékeztetett arra, hogy az áremelésről szóló tárgyalások már augusztus eleje óta tartanak a kereskedők és a pékek között.Medencék a parlament előtt
Az S73 Kft. terve alapján valósulhat meg jövő év végéig a budapesti Kossuth tér rendezése - közölte a projekt tervpályázatát elbíráló szakmai bizottság titkára. Cselovszki Zoltán elmondta: a kormány 1,2 milliárd forintot szán a rendezés megvalósítására.
A nyertes pályamunkáról Beleznay Éva megbízott budapesti főépítész az InfoRádiónak azt mondta: valamelyest bővül a Parlament előtti zöldfelület és két medencét is kialakítanak, amely tükröző- és klimatizáló-felületként is működik majd.
Jogi döntés a parkolási háborúban
Törvénysértőnek minősítette azokat az V. kerületi polgármesteri határozatokat a Közép-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal, amelyekben Rogán Antal jogtalannak találta két minisztérium közterület-használatát, és emiatt jelentős összeget követelt a két tárcától.
A döntés indoklása szerint ezekben az ügyekben a polgármesternek nem volt hatásköre eljárni. Rogán Antal a döntésre reagálva úgy vélte: törvényesen járt el, és rendelkezését szeptember 13-án a képviselő-testület többsége is megerősíti.
Megfogták a lízingcsalókat
Lízingcsalásra szakosodott bűnözői csoportot leplezett le a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gépjármű Bűnözés Elleni Osztálya; a gyanúsítottak mintegy kétmilliárd forint kárt okoztak. Pásztor Attila osztályvezető az InfoRádióban elmondta: a csoport tagjai bérelt vagy lízingelt kocsikat adtak el külföldön, majd Magyarországon lopottként jelentették be azokat.
Rossz Nokia akkumulátorok
Kérésre kicseréli a Nokia mobiltelefonokban leggyakrabban használt akkumulátort a gyártó finn vállalat a telepek túlhevülése miatt. Az intézkedés 46 millió akkumulátort érint; a csere költségeit a cég állja.
A Nokia tájékoztatása szerint a BL-5C márkajelű telepek a feltöltés során hevülhetnek fel túlságosan és kimozdulhatnak a helyükről. Világszerte 100 túlhevüléses esetről tudnak, de eddig egyik sem okozott sérüléseket.
Hatvan éves Pakisztán
Pakisztánban zászlófelvonással, díszes őrségváltásokkal és tűzijátékokkal emlékeztek meg a dél-ázsiai ország megalakulásának 60. évfordulójáról.
Az ünnepségeket sehol sem zavarták meg incidensek. 1947-ben, az augusztus 14-ről 15-ére virradó éjszakán 0 órakor lépett érvénybe a Brit-India feletti gyarmati uralom megszűnéséről és a terület megosztásáról hozott brit törvény. Brit-India túlnyomórészt muzulmánok lakta részeiből jött létre Pakisztán, hindu többségű részeiből pedig India.
Száműznek egy alapvető egységet az autók műszerfaláról