Infostart.hu
eur:
361.55
usd:
315.18
bux:
152996.63
2026. szeptember 22. kedd Móric

Ketten haltak meg a Bács-Kiskun megyei légi balesetben

Lezuhant egy kisrepülőgép csütörtök késő este a Bács-Kiskun megyei Jakabpuszta mellett. Az egyszemélyes gépen ketten utaztak, a magyar pilóta és holland állampolgárságú utasa is életét vesztette - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az InfoRádióban.

Dobson Tibor elmondta: a gép este nyolc órakor emelkedett a levegőbe egy iskolakörre Jakabpusztáról.

Negyed kilenc után két perccel egy erdész látta, amint a gép Bugacpusztánál eltűnik a horizontról, és értesítette a tűzoltókat - tette hozzá a szóvivő.

Mintegy 20-30 négyzetkilométernyi területet kellett átvizsgálni, ám miután a gépet nem sikerült megtalálni, a keresésbe bekapcsolódott a honvédség kutató-mentő helikoptere is, ás végül ez talált rá a roncsokra - emelte ki Dobson Tibor.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője hozzátette, hogy a roncsok között megtalálták a repülőgép pilótájának és utasának holttestét. A gép vezetője magyar, utasa pedig holland állampolgár volt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×