Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Horváth Ágnes: "Védvonalak kellenek"

Egyelőre még tisztázatlanok azok a kérdések, hogy a magánbiztosítók mennyire szólhatnak bele majd az egészségbiztosítók döntéseibe - mondta Horváth Ágnes szakminiszter az InfoRádió Aréna című műsorában.

A biztosítók, vagyis a privát tőke, az állami tulajdonrész mellett 49 százalékkal jelenhet meg. Fontos kérdés, hogy így miként vehetnek majd részt az irányításban, milyen menedzsmenti jogokat kapnak - közölte az egészségügyi miniszter.

Hozzátette: erről még sokat kell tárgyalni, a rendszer ugyanis akkor működhet jól, ha a befektetők bizonyos irányítási, döntési jogokat megkapnak.

Meg kell tárgyalni például azt, hogy melyek azok a területek, amelyeken a biztosítók tulajdonrészük arányánál nagyobb döntési jogosítványt élvezhetnek - mondta Horváth Ágnes.

Közölte: a kormány több mint tíz biztosítóval egyeztetett a rendszerről, arról azonban nem volt szó, hogy a kabinet bármilyen módon is kompenzálná az esetleges veszteségeiket.

A cél az hogy a mostaninál stabilabbá tegyük a biztosítási rendszert, ezért különböző "védvonalrendszereknek" kell működniük - jelentette ki a miniszter.

Ezek között említette, hogy a biztosítóknak például garanciális alapot kell létrehozniuk saját pénzükből.

Hanganyag: Exterde Tibor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Így csökkent a hívők száma, miközben gyarapodtak az egyházi iskolák – kutatás

Így csökkent a hívők száma, miközben gyarapodtak az egyházi iskolák – kutatás

2010 óta megduplázódott az egyházi iskolák száma, ezzel szemben a 2011-es és 2022-es népszámlálások között a vallásos emberek 20 százaléka „eltűnt” – derült ki a Republikon elemzéséből. Az intézet vezető kutatója, Schlanger Márton az InfoRádióban elmondta: az utóbbi 16 évben átlagosan az egyházi iskolák négyszer annyi forrásból gazdálkodhattak, mint az önkormányzatok által fenntartott intézmények.

Tóth Gábor: komoly gondot okozhat néhány éven belül az egészségügyben a kettős korfa

Az orvoshiány a hálapénz megszüntetése és a béremelés óta is hozzávetőleg tíz százalékos Magyarországon – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Kórházszövetség elnöke, a Bajai Szent Rókus Kórház főigazgatója. Tóth Gábor arról is beszélt, hogy az orvosi hibákért mondott nyilvános bocsánatkérés kötelezettsége is új helyzetet teremt az egészségügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×