Van a XXI. századnak egy sajátos törvényszerűsége, és ezt gyakran a politikai hatalom is figyelmen kívül hagyja. Az, hogy az anyagi tőke oda megy, ahol szellemi tőke van, és akkor ott keletkezik az extra profit. Nem úgy, mint régen, hogy az anyagi tőke oda megy, ahol a nyersanyag van, az acél, a réz a szén, satöbbi, mert a nyersanyagot ma már pótolni lehet. A termék igazi értékét a mögötte lévő szellemi tőke adja meg.

Merre felé kell elindulni a gondolkodásnak?

Itt megjelent a magyar betegség, a "patópálság". Ej, ráérünk arra még. Nem szabad elsietni, végig kell gondolni. Nem is erről van szó, hanem arról, hogy most fel kell gyorsítani a változásokat, illetve adaptálni kell azokhoz a kihívásokhoz. Hatékonyabb irányításra van szükség. A tudományos testületi rendszert kell átalakítani, a kutatói hálózatot, a 38 kutatóintézetet, a finanszírozást, a vagyongazdálkodást, a szellemi tulajdon szerepét. És a törvényt az új kihívásoknak megfelelően kell átalakítani. Ha megnézi valaki a kormány programját, benne, van, hogy az MTA törvényét modernizálni akarja. Az állam például lehet megrendelő is, hiszen van egy intézményhálózata, amely véleményt tud mondani akár az ország energiaszükségletéről, akár a Balaton vízállásának a problémájáról, vagy ha kell a demográfiai krízisről. Bármilyen kérdésről tud olyan véleményt adni, ami független a pártpolitikai érdekektől.

Mennyiben lenne más a kutatóintézeti hálózat irányítása, mint most?

Feladataik közé már felvettük, hogy kötelessége az ország stratégiai érdekeit érintő kérdésekkel foglalkozni. Mivel jelentős költségvetési támogatást kapnak, ezért segítséget kell nyújtaniuk a mindenkori kormánynak. Ez egy szemléletváltást igényel. Nem egy igazgató illetve kutató részéről hangzott már el, hogy a kutatás szabadsága azt jelenti, hogy azt csinál, amit akar. A publikálás és a kutatás szabadságát természetesen fontos, de a közjó szolgálata nem csak a hatalmon lévőknek lenne a feladata, hanem az állampolgároknak is, ebben az esetben az akadémia kutatóintézeteiben dolgozóknak is.