Infostart.hu
eur:
353.55
usd:
310.52
bux:
0
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

Ennyit spóroltak a távhőfogyasztók

Csaknem 10 ezer forint megtakarítást jelentett az enyhe tél a fővárosi távhőfogyasztóknak - mondta az InfoRádiónak Főtáv Rt. szolgáltatási igazgatóját. Hozzátette, az idei számlák még így is magasabbak, mint a tavalyiak.

A távfűtés történetében talán a legenyhébb tél volt az idei, és mivel az elszámolás mérés szerint történik, a meleg a lakosságnak megtakarítást hozott: egy átlagos lakásban 8-9 és félezer forintot a tél folyamán - mondta az InfoRádiónak a Főtáv Rt. szolgáltatási igazgatója.

Scheithauer Imre hozzátette: a téli időszakból kiemelkedik január és február hónap, amikor a megtakarítás a 6 ezer forintot is elérhette.

Ez a megtakarítás a mai árakhoz képest igaz, hiszen tavaly még lényegesen olcsóbb volt a távhő, így a megtakarított összeg csak csökkenteni tudta a számlákat, amelyek még így is magasabbak voltak, mint a tavalyiak - közölte a Főtáv Rt. munkatársa.

A Főtávnál minden épület hőfogyasztását mérik, ez a számla alapja. A lakásokra ezt úgy osztják szét, ahogyan azt a lakóközösség kéri, így a vállalatnál nem fordulhat elő túlszámlázás, így olyan fajta visszatérítés sem, mint például az általánydíjat fizető gázfogyasztóknál - jelentette ki Scheithauer Imre.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Országgyűlés: újabb sűrű két nap jön, hétfőn Magyar Péter kezd, most szüntetik meg a Szuverenitásvédelmi Hivatalt

Országgyűlés: újabb sűrű két nap jön, hétfőn Magyar Péter kezd, most szüntetik meg a Szuverenitásvédelmi Hivatalt

Újabb kétnapos rendkívüli ülést tart az Országgyűlés. Hétfőn 13 órakor Magyar Péter miniszterelnök ismét felszólal napirend előtt. Kedden a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről is szavazhatnak a képviselők, akik lefolytatják a vitát az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról és a polgármesterek fizetéséről is.

Hogy bírunk ki még két és fél napot? Még melegebb lesz, csak a hét közepén jön az enyhülés

A hét elején folytatódik a forróság, a hét közepén azonban hidegfronttal érkező záporok, zivatarok enyhítenek a hőségen - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×