Infostart.hu
eur:
364.04
usd:
317.24
bux:
0
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Pető: politikai kihívások állandóan vannak

Alkalmasabb elnöknek tartja, ezért Kóka Jánost támogatja az SZDSZ tisztújításán Pető Iván. Az SZDSZ ügyvivője az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: a kisebbik kormánypártot nem érinti a miniszterelnöki kabinet felállítása és a kormányszóvivő-váltás sem.

Kóka Jánost támogatja, mert őt tartja alkalmasabb pártelnöknek Pető Iván. Az SZDSZ ügyvivője az InfoRádió Aréna című műsorában kiemelte: fontosnak tartja, hogy egy politikusan kritikusan, önreflexíven tekintsen önmagára és vegye figyelembe mások véleményét. Ezek a tulajdonságok Pető Iván véleménye szerint Kóka Jánosban megvannak, míg Fodor Gáborban kevésbé.

Egy elnöknek meg kell jelenítenie a pártot, és Fodor Gábor a nagyobb politikai múltjával ezen a téren előnyben van, de el is kell tudni vezetni egy pártot, ami intenzív, napi több mint nyolc órát igénylő feladat, és ezt Kóka János jobban el tudná látni - mondta az SZDSZ ügyvivője.

A miniszterelnöki kabinet megalakulása nem érinti az SZDSZ-t mint pártot, mert az a kormányfő munkáját hivatott segíteni - emelte ki Pető Iván. Az ügyvivő hangsúlyozta, az SZDSZ-nek formálisan nincs beleszólása abba, hogy ki legyen a kormányszóvivő.

A miniszterelnöki kabinet az egész kormány munkáját kapcsolja össze a kormányfővel - mondta Pető Iván, de szerinte a miniszterek kapcsolattartása nem érinti érdemben a munkát.

"Politikai kihívások állandóan vannak" - jegyezte meg Pető Iván, aki szerint az új rendszer alighanem jobban idomul majd a kormányfő igényeihez.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Hétfőtől új munkarendben dolgozik az Országgyűlés, Magyar Péter beszéde nyitja az ülést

Hétfőtől új munkarendben dolgozik az Országgyűlés, Magyar Péter beszéde nyitja az ülést

Háromhetes munkarendre tér át a parlament, most hétfőn és kedden, a jövő héten pedig hétfőn tart plenáris ülést az Országgyűlés. Az interpellációk és azonnali kérdések időtartama a jelenlegi hatvanról egyaránt kilencven percre nő. Dönthetnek az egészségügyi kamarák kötelező tagságáról, kedden a Médiatanács hat tagját és elnökét is megválaszthatja az Országgyűlés nyílt, kétharmados szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
Olyan keményen megsorozták Oroszországot, mint még soha, bejött a papírforma Putyinnak a választáson - Háborús híreink hétfőn

Olyan keményen megsorozták Oroszországot, mint még soha, bejött a papírforma Putyinnak a választáson - Háborús híreink hétfőn

A tegnapi ukrán csapássorozat, amely során 1951 drónt és 8 rakétát vetettek be Oroszország ellen, a legnagyobb volt a háború kezdete óta - írja az MTI az orosz védelmi minisztérium és a TASZSZ alapján. Vasárnap zárult az orosz parlamenti választás, a szavazatok 71 százalékos feldolgozottságánál a kormányzó Egységes Oroszország 57,5 százalékot szerzett, míg a kommunisták 14, a liberális demokraták 8,7, az Új Emberek 7,9, az Igazságos Oroszország pedig 5 százalékon áll. Dmitrij Medvegyev, az Egységes Oroszország elnöke kijelentette, hogy a kormánypárt méltó módon szerepelt. Az előzetes adatok szerint a részvételi arány 56,6 százalék volt. Volodimir Zelenszkij ukrán és Donald Trump amerikai elnök New Yorkban tervez találkozni - jelentette be Zelenszkij tegnap, miután telefonon egyeztettek. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×