Infostart.hu
eur:
354.92
usd:
311.68
bux:
139124.49
2026. június 30. kedd Pál

Március végéig dönt a Fidesz népszavazásáról az Alkotmánybíróság

Március végéig dönt az Alkotmánybíróság a Fidesz és a KDNP népszavazási kezdeményezéseiről. Sereg András, a testület sajtófőnöke közölte: az Alkotmánybíróság igyekszik egymáshoz közeli napokon meghozni határozatait.

A két ellenzéki párt hét kérdést bocsátana népszavazásra. Ezek közül az Országos Választási Bizottság a vizitdíjra, a tandíjra, a nyugdíjasok foglalkoztatási és adózási feltételeinek módosítására, valamint a kormánytagok személyes pénzügyi felelősségvállalására vonatkozó kérdéseket novemberben elutasította.

További három, a kórházakat, a gyógyszerforgalmazást és a termőföldet érintő ügyben az OVB hitelesítette az aláírásgyűjtő ívet.

Az elutasított kérdésekről hozott határozatot a Fidesz és a KDNP, míg a hitelesítetteket két magánszemély támadta meg az Alkotmánybíróságon.

Címlapról ajánljuk
Megszűnik a Szuverenitásvédelmi Hivatal

Megszűnik a Szuverenitásvédelmi Hivatal

Erről döntött az Országgyűlés keddi ülésén. A képviselők 135 igen, 44 nem és 6 tartózkodó szavazattal fogadták el Melléthei-Barna Márton, a Tisza frakcióvezető-helyettese által benyújtott, a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről szóló jogszabályt, amely a kihirdetését követő tizenötödik napon lép hatályba.

Tóth Tamás: mindenütt veszélyben az eddigi hőmérsékleti rekord

Az európai kontinensen az elmúlt napokban egészen meglepő helyeken, az Atlanti-óceán közelében is történelmi hőmérsékleti rekordok születtek, ami korábban elképzelhetetlennek tűnt – mondta az InfoRádióban a HungaroMet meteorológusa. Kiemelte, hogy a napokban trópusi éjszakák sorozata volt Európa nyugati és középső területein, ami a 20 Celsius-fok feletti minimum hőmérsékletet jelenti, és ez Magyarországon is abszolút jellemzővé vált.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
2 GW-os fejlesztésen dolgozik az Electron: már nem elég áramot termelni

2 GW-os fejlesztésen dolgozik az Electron: már nem elég áramot termelni

Bár olcsóbbak lettek a megújuló technológiák, az európai áramrendszer mégis drágább átmeneti évtized elé nézhet. A naperőművek tömeges terjedése már ma is nyomás alá helyezi a naperőművi bevételeket, miközben a tárolók és a gázerőművek költségét is be kell építeni a rendszerbe. Az Electron az elmúlt másfél évben 150 MWp napelemparkot és 590 MWh akkumulátoros tárolókapacitást valósított meg – piaci alapon, saját beruházásként, vissza nem térítendő állami támogatás nélkül –, miközben további, mintegy 2 GW kapacitású régiós és nemzetközi projekt előkészítésén dolgozik. Szücs Ádám szerint az energiapiacon egyre kevésbé az önálló erőművek, sokkal inkább az összehangolt működés számít: a termelést, a tárolást, a kereskedést és a fogyasztói igényeket kell egy rendszerként kezelni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×