Infostart.hu
eur:
356.3
usd:
312.67
bux:
139930.68
2026. június 30. kedd Pál

Nettó 9 millió forinttal távozik Aba Botond a BKV-tól

Közös megegyezéssel távozik a BKV-tól Aba Botond. Az InfoRádió értesülése szerint a korábbi vezérigazgató az erről szóló megállapodást péntek délelőtt írta alá. Aba Botond nettó 9 millió forintot kap.

Regőczi Miklós, a BKV kommunikációs igazgatója az InfoRádiónak elmondta, hogy különböző járandóságai után nettó 9 millió forintot fizettek ki Aba Botondnak az elmúlt 26 év munkaviszonya alapján, a volt vezérigazgató viszont lemondott 24 millió forint körüli végkielégítéséről.

Regőczi Miklós hozzátette, hogy a BKV felügyelőbizottsága megvizsgálta az Aba Botondnak december közepén megítélt 4 millió forintos prémiumelőleg ügyét, és úgy határozott: azt javasolja a prémiumról májusban véglegesen döntő fővárosi közgyűlés gazdasági bizottságának, hogy hagyja azt jóvá.

Januárban váltották le

Aba Botondot január elsejével váltotta le Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes. Antal Attila, a közösségi közlekedési cég új vezérigazgatója először nem zárta ki, hogy elődje a BKV-nél folytatja a munkáját.

A volt és a jelenlegi vezérigazgató több mint egy hónapig tárgyalt és készítette elő az átadás-átvételt, de a munkafeltételekben vagy a távozás feltételeiben nem tudott megegyezésre jutni egészen máig.

Aba Botond 1980-tól folyamatos munkaviszonyban áll a BKV-val, éves prémiumát viszont menedzserszerződés szabályozta.

Nemrég kiderült, hogy decemberben úgy szavazott meg neki 4,5 millió forint prémiumelőleget a BKV igazgatótanácsa, hogy még nem újították meg a menedzserszerződését.

A döntést a cég felügyelőbizottsága megvizsgálta, határozatot ugyanakkor nem hozott az ügyben.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szerdától új világ jön a parkolásban, hatalmas kérdőjelekkel

Szerdától új világ jön a parkolásban, hatalmas kérdőjelekkel

Július 1-jétől jelentősen átalakul a parkolás Budapesten, ahol szinte kizárólag mobiltelefonnal lehet fizetni a parkolásért, emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak. Több autós egyesület is tiltakozik az új rendszer és a készpénzes fizetés ellehetetlenítése ellen.

Mire megy el ennyi víz a hőségben? Miért van vízkorlátozás?

Jelenleg Magyarországon az átlagos fejenkénti vízfogyasztás naponta 115 liter, amiből három litert iszunk meg – mondta az InfoRádióban a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke. Kovács Károly felidézte, hogy tíz évvel ezelőtt ez a mennnyiség kevesebb, 100 liter/fő/nap volt, de nyaranta már hűtésre is használják a vizet az emberek, ami jelentősen megnöveli a fogyasztást.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
Több fronton támadja a forróság az áramhálózatot: van rá megoldás?

Több fronton támadja a forróság az áramhálózatot: van rá megoldás?

A hőhullámok idején nem önmagában az jelenti a legnagyobb problémát, hogy sokan használnak klímát, hanem az, hogy a fogyasztás éppen akkor ugrik meg, amikor a naperőművek termelése gyorsan visszaesik. Szabó László, a Budapesti Corvinus Egyetem kutatója, a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont (REKK) vezetője a Portfolio Checklist hétfői adásában (a 14. perctől) elmondta, hogy az esti órákban a rendszernek egyszerre kell több hazai erőművet és nagyobb importot mozgósítania, miközben a nagykereskedelmi áramár akár a napközbeni szint többszörösére emelkedhet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×