Infostart.hu
eur:
356.2
usd:
312.5
bux:
140074.72
2026. június 30. kedd Pál

Kormányzati negyed - a drágább megoldás a jobb?

Az új kormányzati negyed megépítésének előkészületeiről készített tanulmányt a Kincstári Vagyoni Igazgatóság. Görözdi György projektigazgató elmondta, a finanszírozás leginkább állami és magántőke bevonásával képzelhető el.

A kormányzati negyed funkcióihoz 97 ezer négyzetméteres irodaépület-együttest szükséges. Ez összesen 38 ezer 800 négyzetméteres területen képzelhető el. Az 5700 dolgozó elhelyezésére alkalmas épületekhez pedig 1950 parkolóhelyet kell kialakítani.

Állami beruházás esetén a létesítményt 2009 decemberében adhatják át, és 2010. elején vehetik használatba. Ha magánbefektető bevonásával készül el, akkor 2009 májusára tehető a műszaki átadás, június végére pedig használatba lehet adni.

A tanulmány vizsgálja a tisztán állami beruházás keretében, a piaci alapú bérlet formájában, illetve a magánbefektetővel megvalósuló konstrukciókat.

A dokumentum szerint az állami beruházás esetén az összes kiadás 178 milliárd forint, a bérleti konstrukció esetén 195 milliárd forint, a magántők bevonásával pedig 221 milliárd forint lenne.

A jelenlegi kormányingatlanok értékét 102,6 milliárd forintra becsülik. Ezek értékesítése mindhárom konstrukció esetében 2008-ban kezdődne meg.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Mire megy el ennyi víz a hőségben? Miért van vízkorlátozás?
Kovács Károly az Arénában

Mire megy el ennyi víz a hőségben? Miért van vízkorlátozás?

Jelenleg Magyarországon az átlagos fejenkénti vízfogyasztás naponta 115 liter, amiből három litert iszunk meg – mondta az InfoRádióban a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke. Kovács Károly felidézte, hogy tíz évvel ezelőtt ez a mennnyiség kevesebb, 100 liter/fő/nap volt, de nyaranta már hűtésre is használják a vizet az emberek, ami jelentősen megnöveli a fogyasztást.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×