Infostart.hu
eur:
362.45
usd:
315.77
bux:
153098.95
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Ha nincs hó és hideg, akkor kátyú sincs

Az enyhe tél miatt várhatóan jelentős összeget megtakarít a főváros az idei egymilliárd forintos kátyúzási keretből. Csanádi Csaba, a Fővárosi Közterület-fenntartó ZRt. közútfenntartási igazgatója elmondta, hogy míg tavaly ilyenkor több száz kátyút kellett naponta betömni, addig idén mindössze negyvenet.

Az igazgató az InfoRádióban elmondta: az elmúlt években elkezdték felújítani azokat az utakat, amelyeken korábban rengeteg kátyú volt.

Így a Soroksári úton, az Üllői út nagy részén, a Budafoki úton, a Szentendrei és a Bécsi úton idén nem kell kátyúkra számítani.

De a szokatlan időjárás miatt várhatóan a többi úton is kevesebb hiba lesz az idén. A főváros ennek megfelelően kevesebbet is költ ezek kijavítására.

Míg 2005-ben 2 milliárd forintot fordítottak erre, 2006-ban már csak 1,4 milliárd forintot, idén pedig 1 milliárd forinttal terveztek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Magyar Péter: Magyarország megismerte a saját erejét

A kormányfő napirend előtt fejtette ki gondolatait az Országgyűlésben, felszólalásának a „Mi a magyar érdek” címet adta,
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
Felrobbantak a grönlandi részvények, esik az olaj - Mutatjuk a tőzsdei izgalmakat!

Felrobbantak a grönlandi részvények, esik az olaj - Mutatjuk a tőzsdei izgalmakat!

A befektetők elsősorban ma is a közel-keleti helyzetre figyelnek – az Irán által támogatott húszik szombaton rakétákkal és drónokkal támadták Szaúd-Arábiát, miközben Washington és Teherán újabb csapásokkal fenyegette egymást. A Fed a múlt héten három év után először emelt kamatot a makacs infláció miatt, miközben az olajár továbbra is 100 dollár közelében jár. A kedvező volumen adatoknak köszönhetően viszont esésben van ma a Brent olaj ára, a tőzsdéken pedig jelentős emelkedést láthatunk. Az USA és Dánia megállapodott Grönland biztonságáról, amelynek értelmében Washington jelentős katonai jelenlétet épít ki a sarkvidéki területen - erre reagálva valósággal felrobbantak az amerikai tőzsdéken jegyzett grönlandi vállalatok részvényei. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×