Infostart.hu
eur:
354.94
usd:
311.74
bux:
139468.07
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

Politikai indíttatású volt a KDNP-s képviselő leváltása

Politikai véleménynyilvánítás miatti retorziónak, hátrányos megkülönböztetésnek, és ezért jogellenesnek mondta ki a Szombathelyi Munkaügyi Bíróság nem jogerős, elsőfokú ítéletében azt, hogy Puskás Tivadar KDNP-s országgyűlési képviselő szakmai vezetői megbízását visszavonták az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) nyugat-dunántúli regionális mentőszolgálatának éléről.

A bíróság hatályon kívül helyezte a munkáltató döntését, és visszahelyezte a képviselőt régióvezetői tisztségébe.

Szőke Zoltán, az ügyben eljáró bíró ítéletében hangsúlyozta: a munkaügyi per tárgyalása során a feltárt bizonyítékokból és tanúvallomásokból a bíróság számára egyértelművé vált, hogy a munkáltató a vezetői megbízást nem a valós tényekre alapítva, hanem szubjektív megítélése alapján jogellenesen vonta vissza, dokumentumban is leírva, sőt a bíróság előtt is megerősítve azt a meggyőződését, hogy helyteleníti a mentő főorvos politikai szerepvállalását.

A per tárgyalásán Takács Zoltán, az Országos Mentőszolgálat volt főigazgatója tanúvallomásában úgy fogalmazott: a mentőszolgálat megalakulása óta nem volt példa arra, hogy a szolgálat valamely vezető tisztséget viselő tagja "politikai zászlóvivő" legyen.

Takács Zoltán szavai szerint az OMSZ hagyományosan egy "apolitikus", ugyanakkor "félkatonai" szervezet.

A bíróság ítéleti indoklásában leszögezi, nincs olyan jogszabály amely tiltaná, hogy a mentőszervezet valamely vezetője politikai tisztséget vállaljon, bármely alkotmányos módon működő, törvényesen bejegyzett politikai szervezet országgyűlési képviselője legyen.

Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra: az Országos Mentőszolgálat nem fegyveres testület, így arra nem a szolgálati törvény, hanem a közalkalmazotti törvény előírásai, munkajogi szabályai vonatkoznak.

Puskás Tivadar vezetői megbízását az OMSZ egykori főigazgatója vezetői alkalmatlanságra hivatkozva vonta vissza - tavaly májusban, röviddel a országgyűlési választások után -, azzal az indoklással, hogy az évtizedek óta a mentőszolgálatnál vezetőként dolgozó főorvos nem tud megfelelni új, régiós szemléletet igénylő a régióvezetői feladatai ellátásának.

Ezt a vélekedését a volt főigazgató egy az irányításával kidolgozott, a bíróság megítélése alapján szubjektív elemeket tartalmazó teljesítményértékelési rendszer egyszeri felmérésének eredményére alapította.

A mentőszolgálat jelenlegi főigazgatója azonban a bíróság előtt a még most is érvényben lévő teljesítményértékelési rendszer pontjain végighaladva teljesen más eredményre jutó értékelést adott.

A bíróság elrendelte több mint a 1,3 millió forint vezetői pótlék kamatokkal növelt kifizetését, valamint kötelezte az alperest a perköltségek viselésére.

Címlapról ajánljuk
Új globális gyógyszervilágrend alakul, egymást érik a sokkok – akciótervet sürgetnek a hazai gyógyszergyártók

Új globális gyógyszervilágrend alakul, egymást érik a sokkok – akciótervet sürgetnek a hazai gyógyszergyártók

Magyarországon Európán belül is jelentősen alacsonyabbak a gyógyszerárak, és ezért nagyon sok új gyógyszer nem kerül be a magyarországi piacra – figyelmeztetett az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatója. Szalóki Katalin az InfoRádióban azt mondta, azonnali beavatkozásra lenne szükség, amit főleg az amerikai árpolitika okozta globális sokkhullámok és az itthon tapasztalható kettős szorítás indokol.

Szakértő: ijesztő a jelentés a Németországban terjedő extremizmusról

Oroszország, Kína, valamint a szélsőjobboldali és szélsőbaloldali csoportok egyaránt növekvő fenyegetést jelentenek Németországra – közölte Alexander Dobrindt német belügyminiszter a belső hírszerzés jelentését bemutatva. Bauer Bence szakértő szerint a trend növekvő, a német társadalom egyre inkább elmozdul az extremizmusok irányába, de a külső fenyegetés is egyre erősebb: orosz szervezésű kibertámadások és szabotázsakciók, iráni, pakisztáni, marokkói titkosszolgálati műveletek terepe lett Németország.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×