Infostart.hu
eur:
354.95
usd:
311.84
bux:
139468.07
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

Budapest: fizessenek az agglomerációs települések!

Az agglomerációba utazó diákok és nyugdíjasok rosszabbul, a teljes árú bérletet használók viszont jobban jártak a BKV környéki kiegészítő bérletek árváltozásával. Az egyes esetekben négy és félszeres tanulóbérlet-árnövekedés ügyében a főváros szívesen kezdeményez tárgyalást az érintett települések és a szaktárca vezetőivel. Az InfoRádió úgy tudja, hogy mintegy 200 millió forintba kerülne az extrém drágulás enyhítése, de hogy ezt ki állja, az még bizonytalan.

A Budapest határán kívül eső HÉV-állomásokra érvényes tanulóbérletek ára távolságtól függően jelentősen megnövekedett január 1-jétől, egyes esetekben a négyszeresét kell fizetni a tavalyi díjnak.

Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes elmondta, hogy egy kormányrendelet szerint ezeknek a bérleteknek az állami támogatása 90 százalékról 55-60 százalékra csökkent.

Mivel bevezették a távolságarányos bérletárat, egyes tanulóbérlet-árak nagyon megnövekedtek. A politikus szerint azonban a főváros szívesen kezdeményez tárgyalást az érintett települések és a szaktárca vezetőivel az ügyben.

Hagyó Miklós arról nem akart elárulni semmit, hogy a HÉV-bérletekkel kapcsolatban milyen javaslatokat tár a főváros az agglomerációs települések vezetői vagy a kormány elé. Viszont utalt arra, hogy a Budapest határán túlnyúló buszvonalak esetében az érintett települések beszállnak a vonal finanszírozásába.

Az InfoRádió úgy tudja, hogy a kirívó drágulásokat - például a gödöllői diákbérlet árának négy és félszeresre emelését - egy 200 millió forintos keretből körülbelül a felére lehetne csökkenteni. Hogy ezt ki fogja kifizetni, ha fizeti valaki egyáltalán, azt egyelőre nem tudni.

Azt Hagyó Miklós kijelentette, hogy a főváros nem vállal többletköltségeket az üggyel kapcsolatban.

A főpolgármester-helyettes elmondta, hogy Budapest így is megtett mindent, mert a teljes árú kiegészítő bérletek árát tavalyhoz képest csökkentette, így annak a 68 ezer utasnak a többsége, aki tavaly ilyet vásárolt, most kevesebbet fizet.

Azt viszont elismerte, hogy az a 92 ezer utas, aki tanulóbérlettel járt, többet fizet, esetenként a tavalyi ár többszörösét.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Új globális gyógyszervilágrend alakul, egymást érik a sokkok – akciótervet sürgetnek a hazai gyógyszergyártók

Új globális gyógyszervilágrend alakul, egymást érik a sokkok – akciótervet sürgetnek a hazai gyógyszergyártók

Magyarországon Európán belül is jelentősen alacsonyabbak a gyógyszerárak, és ezért nagyon sok új gyógyszer nem kerül be a magyarországi piacra – figyelmeztetett az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatója. Szalóki Katalin az InfoRádióban azt mondta, azonnali beavatkozásra lenne szükség, amit főleg az amerikai árpolitika okozta globális sokkhullámok és az itthon tapasztalható kettős szorítás indokol.

Szakértő: ijesztő a jelentés a Németországban terjedő extremizmusról

Oroszország, Kína, valamint a szélsőjobboldali és szélsőbaloldali csoportok egyaránt növekvő fenyegetést jelentenek Németországra – közölte Alexander Dobrindt német belügyminiszter a belső hírszerzés jelentését bemutatva. Bauer Bence szakértő szerint a trend növekvő, a német társadalom egyre inkább elmozdul az extremizmusok irányába, de a külső fenyegetés is egyre erősebb: orosz szervezésű kibertámadások és szabotázsakciók, iráni, pakisztáni, marokkói titkosszolgálati műveletek terepe lett Németország.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×