Infostart.hu
eur:
355.45
usd:
312.38
bux:
140425.41
2026. július 2. csütörtök Ottó

Búcsúzzon el az adókedvezményeitől

Januártól nem változnak a személyi jövedelemadó kulcsai, de a 18 százalékos kulccsal adózó sávhatár 2007-ben 1 millió 550 ezer forintról 1,7 millióra emelkedik; az e fölötti rész után kell 36 százalékos adót fizetni.

Az adókedvezményeknek annyi

Január elsejétől megszűnik, illetve változik számos adókedvezmény. Az egyik legfontosabb változás, hogy eltörlik a szellemi tevékenységhez, a felnőttképzéshez és a számítógép-beszerzéshez, valamint a lakáscélú hitelekhez kapcsolódó adókedvezményt.

A magán-nyugdíjpénztári befizetések, a tandíj, a közcélú adományok, valamint a biztosítások együttesen legfeljebb 100 ezer forintos adókedvezményét 2007-től már csak 3,4 millió forintos jövedelemig lehet igénybe venni.

"Költöznek" az illetékhivatalok

Januártól már az APEH regionális igazgatóságaihoz tartoznak a megyei és a fővárosi illetékhivatalok. Az adóhatóság tájékoztatása szerint az illeték-ügyeket a Győr-Moson-Sopron megyei hivatal kivételével a korábbi helyszíneken és ügyfélfogadási rendben lehet intézni.

A Magyar Államkincstár 20, az APEH kezelésében lévő illetékbeszedési számlát nyitott meg, így a jövőben - a mulasztási bírság és a késedelmi pótlék kivételével - ezekre kell utalni valamennyi illetéket.

Juhász István, az APEH elnökhelyettese korábban azt mondta: 2008-ra egységes illetékeljárást alakít ki az adóhatóság.

Módosul a vállakozó fogalma

Januártól több ponton módosul a számviteli törvény. A parlament által decemberben módosított törvény részletesen meghatározza, hogy a társaságok pénzkezelési szabályzata milyen minimum-követelményeket tartalmazzon.

Rögzíteni kell a pénzforgalom lebonyolításának rendjét és a készpénzállomány ellenőrzésekor követendő eljárást.

Módosul a vállalkozó fogalma, és kiegészül az üzletszerűen, nyereség- és vagyonszerzés céljából tevékenységet végző non-profit gazdasági társasággal, szociális szövetkezettel, iskolaszövetkezettel és európai szövetkezettel.

További változás, hogy a lekötött tartalék feloldását az eredménytartalékkal szemben kell elszámolni. A módosítások szerint az új információkat is be kell mutatni az éves jelentés kiegészítő mellékletében.

Emelik a nyugdíjakat

A nyugdíjkorrekciós program alapján január 1-től felzárkóztatják a rendszerváltás előtt megállapított járandóságokat; a változtatás csaknem 580 ezer nyugdíjast érint.

Az 1988 előtt nyugdíjba vonult nők 5, a férfiak 3 százalék korrekciós emelést kapnak. A minimálnyugdíj 26.830 forintra emelkedik január 1-jétől, és a legtöbb ehhez igazodó rendszeres támogatási forma is növekszik.

A nyugdíjkorrekciós program 27 milliárd forintot, a minimálnyugdíj és a kapcsolódó járadékok emelése 97 milliárd forint terhet jelent a költségvetésnek.

Címlapról ajánljuk
Jól jött az enyhülés, de megtépázták az országot a szerdai viharok

Jól jött az enyhülés, de megtépázták az országot a szerdai viharok

Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az InfoRádióban elmondta: több mint 520 helyen volt szükség a tűzoltók beavatkozására országszerte a viharkárok miatt, főként kidőlt fák, leszakadt ágak, villámárvizek és elöntött pincék miatt. A szóvivő arra vonatkozóan is adott pár tanácsot, hogyan vészelhető át az ítéletidő, ha éppen házon kívül ér utol minket.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
Egyre jobb a hangulat az európai tőzsdéken

Egyre jobb a hangulat az európai tőzsdéken

Újra az AI és chip sztori mozgatja a tőzsdéket, eladói nyomás alá kerültek az ázsiai részvénypiacok, élén a dél-koreai tőzsdével, miután ismét megingott a befektetők bizalma a mesterséges intelligenciához kapcsolódó technológiai részvényekben. A hangulatot elsősorban az AI-infrastruktúrára fordított kiadások fenntarthatóságával kapcsolatos aggodalmak rontották, ami különösen érzékenyen érintette a félvezetőgyártókat, a Samsung és az SK Hynix árfolyama is jelentősen esett, követve az amerikai chipgyártó részvények tegnapi esését. Az európai tőzsdéken csütörtökön jó a hangulat, a magyar részvénypiac felülteljesít.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×