Infostart.hu
eur:
366.14
usd:
321.88
bux:
151507.86
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Léderer az SZDSZ ifjúsági generációjának új elnöke

Léderer Andrást választotta elnökké az SZDSZ ifjúsági szervezete szombati küldöttgyűlésén - jelentette be John Emese, az Új Generáció (ÚG) leköszönő elnöke. Léderer András 43, Petrányi Barna 30 szavazatot kapott a választáson.

John Emese elmondta: az idén hétéves szervezetben most először fordult elő, hogy többen indultak az elnöki posztért. Az ÚG két alelnöke Takács Flóra és Földiák János lettek, és megválasztották az elnökségi tagokat is  - fűzte hozzá.

Léderer András, aki korábban alelnöke volt a szervezetnek, hangsúlyozta: határozott, kicsit provokatív, idealista szervezetet kívánnak vezetni a következő két évben, a feladatok közül kiemelte, hogy a fiatalokkal minél szélesebb körben kívánják megismertetni és erősíteni a liberalizmust és az SZDSZ-t.

Emellett céljuk, hogy kezdeményezésükre minél több javaslat épüljön be az SZDSZ programjába, illetve kerüljön az Országgyűlés elé - mondta a politikus.

Hozzátette: elsősorban emberjogi kérdésekben fognak megszólalni. Mint mondta, a jövőben is katalizátorként kívánnak működni a politikai ifjúsági szervezetek együttműködésében.

Kérdésre válaszolva arról is beszélt, hogy a tavaszi pártelnök-választás során nem állnak be egyik jelölt mögé sem, azonban még a tisztújítás előtt egyeztetni fognak a pártelnök-jelöltekkel az SZDSZ  és az Új Generáció együttműködésének lehetőségeiről.

Címlapról ajánljuk
Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárás keretében elrendelt intézkedéseket. Ez 4,2 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadítását jelenti, amiről már csak egy döntés van hátra, az Európai Tanácsnak kell ráütnie a pecsétet, de elég a minősített többség, és nem szokták felülbírálni a Bizottság javaslatait.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Esnek az ázsiai tőzsdék csütörtökön, elsősorban a kötvényhozamok meredek emelkedése miatt. Az amerikai tízéves hozam 5 százalék fölé, 2007 óta nem látott szintre ugrott, Japánban pedig 30 éves csúcsra emelkedett a tízéves hozam. A befektetők Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozójára is figyelnek, az olajpiacon pedig továbbra is az amerikai–iráni feszültség mozgatja az árakat. A csütörtöki kereskedésben mérsékelten estek az európai, majd az amerikai részvénypiacok is, estére viszont a Hormuzi-szorosról érkező biztató hírek hatására javult a hangulat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×