eur:
394.11
usd:
364
bux:
74051.15
2024. augusztus 1. csütörtök Boglárka

Dráma: a betegek harmadát nem tudják majd ellátni a Semmelweis Egyetem klinikáin

A júliusi finanszírozás-csökkentés után tovább rontja a Semmelweis Egyetem helyzetét a kormányzat által tervezett ágyszám-csökkentés - közölte Stubnya Gusztáv stratégiai főigazgató, aki szerint áprilistól minden harmadik érkező beteg ellátás nélkül marad majd, mert el kell küldeniük őket. Hozzátette: ez évente 30-35 ezer beteget jelent. Az intézkedés miatt szerinte ellehetetlenül az orvosképzés is.

A július óta bekövetkezett változások az egyetem számára havi 300-350 millió forintos kiesést jelentenek, illetve azzal járnak, hogy a betegeket egy bizonyos számon felül nem tudjuk ellátni, mivel az egészségbiztosítási pénztár nem téríti meg - mondta az InfoRádiónak az egyetem stratégiai főigazgatója.

Stubnya Gusztáv szerint az egyetemen jelenleg havonta mintegy 550 beteg ellátását kell a következő hónapokra elhalasztanunk. A főigazgató hangsúlyozta: igyekeznek arra törekedni, hogy az akut ellátásokat ne érintse a pénzhiány, de a halasztható beavatkozásoknál kénytelenek várólistára tenni a betegeket.

Az ágyszám-csökkentés is rendkívül hátrányosan érinti a Semmelweis Egyetemet, a stratégiai főigazgató szerint "országosan a legdrámaibban", annak ellenére, hogy az egyetem a kiemelt kórházak között szerepel.

Az ágyszám-csökkentés keretében a jelenlegi 2700 betegágy 1922-re csökken, vagyis csaknem 800 ágy finanszírozása szűnik meg. Ez azt jelenti, hogy a korábbi betegforgalom harmadát nem fogják tudni ellátni, mert nem lesz hova lefektetni a betegeket - hangsúlyozta Stubnya Gusztáv, aki szerint ez az orvosképzést is súlyosan veszélyeztetni fogja.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.08.01. csütörtök, 18:00
Kárpáti Róbert
sportpszichiáter
Vastag pluszban zártak az amerikai indexek a Fed-döntés mellett

Vastag pluszban zártak az amerikai indexek a Fed-döntés mellett

Jó hangulatban telt a kereskedés ma reggel az ázsiai piacokon, ezt követően pedig Európában is emelkedtek a tőzsdék, és Amerikában is jó a hangulat, a Nasdaq vezetésével raliznak a piacok. A vártnak megfelelő Fed-kamatdöntésre (tartás) nem volt érdemi mozgás a vezető amerikai részvényindexekben, és Jerome Powell Fed-elnök iránymutatásai sem váltottak ki komolyabb csapkodásokat, így a vezető részvényindexek jelentős emelkedéssel zártak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×