Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Alkotmányellenes az M5-ös autópálya bevezető szakasza

Sérülnek az M5-ös autópálya bevezető szakasza mellett élők alkotmányos jogai - állapította meg az állampolgári jogok országgyűlési biztosa. A helyi Fidesz jogsegélyszolgálatot indít az érintettek számára.

Egy pesterzsébeti lakos 2003-ban kezdett el levelezni a minisztériummal, a kerületi polgármesteri hivatallal, és a Főpolgármesteri Hivatallal, de a zajvédőfal ügyében semmilyen előrelépés nem történt.

A lakó 2005-ben az ombudsmanhoz fordult levélben. A most elkészült jelentésben megállapították, hogy sérülnek a környéken élők alkotmányban rögzített jogai.

Pesterzsébet határában, ahol az autópálya ki- és bevezető szakasza halad, a zajterhelés a megengedettnél több decibellel több - mondta el az InfoRádióban Földesi Gyula. A pesterzsébeti Fidesz elnöke hozzátette: ez több száz lakost érinthet.

Félmillió forint fejenként

A főváros a környéken élőket nem vagyoni kártérítésben részesíti, hiszen a budapesti vezetés feladata lett volna megépíteni a zajvédő falat - mondta Földesi Gyula. Hozzátette: a kártérítés nagysága ötszázezer forint lehet lakosonként.

Ha egy háztartásban négyen laknak, és érintettek a zajártalom hatásaiban, akkor fejeként ötszázezer forintos kártérítésre nyújthatnak be igényt.

Az ügyvédi iroda 90-99 százalékban átvállalja az ügy lezártáig a terheket - jelentette ki Földesi Gyula.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×