Infostart.hu
eur:
365.87
usd:
327.76
bux:
145257.34
2026. november 2. hétfő Achilles

Aki veszélyesen sportol, fizesse a kezelését?

Egy törvényjavaslat szerint januártól fizetniük kell az orvosi kezelésért azoknak, akik valamilyen extrém sport űzése közben sérültek meg. A Magyar Extrémsport és Rekreációs Szövetség vezetője nem ért egyet az intézkedéssel, de úgy véli: jogos lehet a felvetés.

Balla Ferenc az InfoRádióban elmondta: nem támogatja a javaslatot, ugyanakkor a megszorítások tükrében van alapja a kérdés felvetésének. Az extrém sport szórakozás, miközben a kormány intézkedései sok ember biológiai szükségleteit érintik.

Ki kell várni, mely sportágakat minősítik extrémnek, és hogyan akarják megkülönböztetni a hétköznapi baleseteket a sportbalesetektől - tette hozzá.

A Magyar Extrémsport és Rekreációs Szövetség vezetője megemlítette, hogy vannak olyan sportágak, amelyekben jegyzőkönyvet kell felvenni a balesetekről. Ilyen például az ejtőernyőzés, a magashegyi túrázás és a búvárkodás.

Balla Ferenc kitért arra is, hogy Magyarországon több tízezren űznek extrém sportokat, a sérülések száma azonban nem olyan nagy, mint a hagyományos sportágakban.

Az Egészségügyi Minisztérium nem nyilatkozott az InfoRádiónak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Az Európai Unió GDP-je egy százalékkal csökkenhetett idén a nyári szárazság miatt. Ez elsősorban a munkatermelékenység visszaesésével magyarázható – erről is beszélt az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója. Pásztor Szabolcs arra is kitért, hogy mekkora kockázatot jelent az akkumulátorgyárak telepítése.
Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Mindenszentek vasárnapján is a 2027-es költségvetés körüli bejelentésekre figyelünk: a kormány tagjai sorra ismertetik, mely területekre mennyi pénzt szánnak, és milyen változásokat várnak az intézkedésektől. Közben a hétfői parlamenti munkára is készülnek Magyar Péter miniszterelnök kabinettjének tagjai: holnap délelőtt több bizottság ülésezik, 13 órakor pedig plenáris ülés kezdődik. A költségvetés általános vitájára még várni kell, az legkorábban a benyújtást követő tizennegyedik napon indulhat. Jövő héten pedig jön a lusztráció: november 4-től nyilvánossá válnak az ügynökakták.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×