Infostart.hu
eur:
365.87
usd:
327.76
bux:
145257.34
2026. november 2. hétfő Achilles

Előkerült a Bakonyból eltűnt rakéta

Megtalálták a bakonyi katonai lőtérről eltűnt páncéltörő rakétát, valamint elfogták a rakétát eltulajdonító férfit, a lőtér karbantartását végző cég egyik alkalmazottját.

A bakonyi katonai lőtéren harcászati gyakorlatot tartott a múlt csütörtökön egy szlovén lövészdandár, és egy fel nem robbant páncéltörő rakétát körbe kerítettek, majd a helyszínt szembetűnően megjelölték - közölte korábban a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A Honvédelmi Minisztérium médiaosztályának helyettes vezetője az InfoRádióban azt mondta: a szabályok szerint jártak el a rakéta őrzésekor. Kiss Dezső alezredes hozzátette: a rakéta lezárt katonai területen volt, így az emberekre az nem volt veszélyes. Épp ezért csak hétfőn mentek érte, addigra azonban a rakéta eltűnt.

A rakétát a lőtér karbantartását végző cég egyik alkalmazottja vitte el, de amikor hallotta a hírekben, hogy az eszközt keresik, vissza akarta vinni. Ez azonban nem sikerült neki, ezért a 8-as főúttól 1 kilométerre, a Kőris hegyen rakta le a páncélozott járművek ellen kifejlesztett eszközt.

Az eset kapcsán a honvédelmi miniszter felülvizsgálja a katonai objektumok őrzésvédelmének rendszerét.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Az Európai Unió GDP-je egy százalékkal csökkenhetett idén a nyári szárazság miatt. Ez elsősorban a munkatermelékenység visszaesésével magyarázható – erről is beszélt az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója. Pásztor Szabolcs arra is kitért, hogy mekkora kockázatot jelent az akkumulátorgyárak telepítése.
Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Mindenszentek vasárnapján is a 2027-es költségvetés körüli bejelentésekre figyelünk: a kormány tagjai sorra ismertetik, mely területekre mennyi pénzt szánnak, és milyen változásokat várnak az intézkedésektől. Közben a hétfői parlamenti munkára is készülnek Magyar Péter miniszterelnök kabinettjének tagjai: holnap délelőtt több bizottság ülésezik, 13 órakor pedig plenáris ülés kezdődik. A költségvetés általános vitájára még várni kell, az legkorábban a benyújtást követő tizennegyedik napon indulhat. Jövő héten pedig jön a lusztráció: november 4-től nyilvánossá válnak az ügynökakták.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×