Infostart.hu
eur:
364.93
usd:
325.68
bux:
145481.35
2026. november 2. hétfő Achilles

Kormányzati negyed - a bérlés a leggazdaságosabb

Mintegy 60-70 milliárd forintba kerül majd az új kormányzati negyed felépítése, a régi minisztériumi épületek eladásából pedig körülbelül 100 milliárd forint folyik be az államkasszába - mondta a Kincstári Vagyoni Igazgatóság vezérigazgatója. Ennek ellenére az állam azt tervezi, hogy az új negyed épületeit magánbefektetőktől bérli. Ez ugyanis gazdaságosabb, mint ha az állam maga építené meg épületeit.

Zelles Sándor az InfoRádióban azt mondta: ha kiválasztották a negyed helyszínét, utána csaknem 200 ezer négyzetméternyi irodahelyiséget kell kialakítani. Ezt növelheti egy kongresszusi központ és a parkolók területe is.

Mindez nagyjából 50-60 milliárd forintba kerül. Bár a jelenlegi épületek eladásából - amelyek nem alkalmasak arra, hogy minisztériumoknak adjanak helyet - csaknem 100 milliárd forintos bevételre számít az állam, az új negyed felépítését mégis magánbefektetőkre bíznák.

A számítások ugyanis azt mutatják, hogy a piaci szereplők hatékonyabban építik fel, illetve kezelik az épületeket, mint az állam. Mint Zelles Sándor elmondta: a magántulajdonú ingatlanok bérleti díja és üzemeltetési költsége megegyezik a jelenlegi épületek üzemeltetési kiadásaival.

A KVI vezérigazgatója beszélt még arról is, hogy 2007-ben több budapesti kincstári ingatan eladása várható. Zelles Sándor példaként említette az Eötvös úti volt szanatórium épületét, valamint az egykori kormányzati rezidenciát.

Várhatóan értékesítik a határőrség Budakeszi úti 5 hektáros telkét, és a Honvédelmi Minisztériumnak is van egy eladásra szánt 12 hektáros területe.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ez nem tartott sokáig: már megint esnek a tőzsdék

Ez nem tartott sokáig: már megint esnek a tőzsdék

A mesterséges intelligenciával és az újabb iráni csapásokkal kapcsolatos félelmek hatására nagy esést láthattunk múlt héten a tőzsdéken. A mostani hét Ázsiában vegyesen indul, a hongkongi és a dél-koreai tőzsdére is megérkezett a felpattanás. Európában a nyitás óta folyamatosan romlik a hangulat, mínuszban vannak a tőzsdék. A mai napon piacmozgató események szempontjából az ISM feldolgozóipari mutatójára ajánlott figyelni, a hetet azonban sokkal inkább a munkaerőpiaci adatok, illetve az amerikai félidős választások, illetve az iráni események alakítják majd. Eközben tovább robog a haramdik negyedéves gyorsjelentési szezon az Egyesült Államokban, a mai zárás után jelent az Apple és a Palantir is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×