Infostart.hu
eur:
365.74
usd:
327.08
bux:
145257.34
2026. november 2. hétfő Achilles

Kiábrándult Gyurcsányból az MSZP?

Az MSZP középvezetése "kiábrándult" Gyurcsány Ferencből, és nem szeretné, ha a kormányfő a pártelnöki posztot is birtokba venné. A miniszterelnök azonban már a vidéki alapszervezeteknél kampányol. Lapszemle.

Az index.hu-n olvasható, hogy a Magyar Szocialista Párt középkádereinek jó része már sem pártelnökként, sem 2010-es miniszterelnök-jelöltként nem tudja elképzelni Gyurcsány Ferencet. Ráadásul fű alatt egy sor felsővezető azt pedzegeti, hogy jobb lenne mindenkinek, ha a kormányfő februárban inkább nem indulna a pártelnöki posztért. Az internetes portál forrása jelöltként szerint elhangzott Kiss Péter, Szekeres Imre, Lamperth Mónika és Szili Katalin neve is. Egy másik forrás szerint Gyurcsány Ferenc már járja a vidéket, és a helyi alapszervezeteket arról győzködi, miért üdvözítő, ha februárban őt jelölik pártelnöknek.

A Magyar Nemzet információi szerint csütörtökön nem marasztalta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Gergényi Pétert. A kormányfő az igazságügyi és rendészeti miniszterre bízta annak eldöntését, hogy a kormány elfogadja-e a budapesti rendőrfőkapitány nyugdíjazási kérelmét. Döntés a napokban várható.

A Népszabadság azt írja, hogy rekordütemben növekszik a jövedelmi szakadék a felső vezetők és az alkalmazottak jövedelme között. A topmenedzserek Nagy-Britanniában már százszor többet keresnek, mint beosztottjaik. A legnagyobb magyar cégeknél ez a szorzó több százszoros is lehet.

A Világgazdaság azt írja, hogy nem éri meg devizában lekötni a megtakarításokat, a hazai hitelintézetek által kínált kondíciók ugyanis jócskán alulmúlják a forintbetétek után fizetett kamatokat. Bár a háztartások által elhelyezett euróbetétek szerződésben szereplő átlagos kamatlába - összehasonlítva az előző év hasonló időszakával - csaknem a duplájára, 2,7 százalékra nőtt, a forintbetétek több mint kétszer ekkora, 5,71 százalékos hozamot garantáltak átlagosan.

A Napi Gazdaság számol be arról, hogy még mindig nem működik zökkenőmentesen az e-bevallás, holott nyolc hét múlva az 51 ezres bevallói kör elméletileg egymillióval bővül. A lap információi szerint még mindig nem kizárt az egyéni vállalkozók mentesítése, bár a könyvelők szerint túl kellene esni a bővítésen.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Minden idők legfiatalabb világbajnoka lett Kimi Antonelli
Kimi Antonelli, a Mercedes 20 éves versenyzője behozhatatlan előnyre tett szert négy fordulóval a Forma–1-es idény vége előtt. A mexikói futam dobogóján egy négyszeres (Max Verstappen), egy hétszeres (Lewis Hamilton) és egy újdonsült világbajnok (Kimi Antonelli) állhatott.
Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

A 2022-ben indított teljes körű invázió kezdete óta idén októberben szenvedte el a legnagyobb havi veszteségét az orosz hadsereg az ukrán vezérkar jelentése szerint. Az ukrán védők emellett több területet szabadítottak fel a hónapban, mint amennyit a támadóknak sikerült elfoglalniuk - számolt be a Kyiv Independent. Vlagyimir Putyin a háború folytatásával maga teremti meg egy ellene irányuló puccs feltételeit, de az orosz ellenzék elnyomása és az elit titkosszolgálati ellenőrzése egyelőre megnehezíti a szervezkedést – mondta Ilja Jasin a francia L’Expressnek. A Németországban élő orosz ellenzéki politikus szerint a Kreml vezetője nem pusztán Ukrajna leigázására törekszik, hanem a nemzetközi rendet is át akarja alakítani, ezért egyelőre a háború további eszkalációjára kell készülni. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×