eur:
390.8
usd:
359.59
bux:
73174.1
2024. július 29. hétfő Flóra, Márta

Kuncze: a koalíciós pártok vereségéről van szó

Az SZDSZ elnöke a folyamatosan érkező eredmények ismeretében a közszolgálati televízióban kijelentette: meggyőződése, hogy "itt most a koalíció pártjainak vereségéről van szó".

Kuncze Gábor szerint a koalíciós pártok várható vereségének oka az a megszorító csomag, amit kénytelenek voltak végigvinni. Az SZDSZ elnöke szerint ez azt is jelenti, hogy a politikának van felelőssége akkor is, ha ez népszerűségvesztéssel jár.

Az SZDSZ vezetője közölte: az államfő szavaival annyiban egyetért, hogy a politika elrugaszkodott a kampányban a realitásoktól, a Fidesz például négyszer akkorát ígért, mint a koalíció. A liberális pártelnök úgy vélte: az elrugaszkodásra utal Sólyom László köztársasági elnök megválasztásának körülménye is.

Kuncze Gábor szerint mindebből számukra két dolog következik: az egyik, hogy következetesen végig kell vinni a stabilizációt, mert nincs más út, a másik pedig az, hogy a politikának meg kell keresni azokat a közös pontokat, melyekre jövőt lehet építeni.

Címlapról ajánljuk
Andrásfi Tibor negyedik, Pupp Réka ötödik – összefoglaló a magyarok vasárnapjáról

Andrásfi Tibor negyedik, Pupp Réka ötödik – összefoglaló a magyarok vasárnapjáról

Andrásfi Tibor párbajtőrvívó a negyedik, Pupp Réka cselgáncsozó az ötödik helyen végzett az olimpia második napján. Mind a két csapatunk, a női kézilabda és a férfi vízilabda is egygólos győzelmet aratott. Major Veronika nyolcadikként zárta a légpisztolyos női döntőt.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.07.29. hétfő, 18:00
Böcskei Balázs politológus, az IDEA Intézet stratégiai igazgatója
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×