Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

A versenyhivatal szerint illegális volt a patikusok demonstrációja

A reggeli kétórás patikai demonstráció túlterjeszkedik a legális eszközökön, ezért eljárás indult a Magyar Gyógyszerész Kamara ellen - áll a Gazdasági Versenyhivatal végzésében. Az Egészségügyi Minisztérium bírósághoz fordult, mert a kamara nem nyilatkozott arról, visszavonja-e sztrájkfelhívását.

A versenyhivatal szerint "a Magyar Gyógyszerész Kamara és a gyógyszertárak általi, a fogyasztók gyógyszerekhez való hozzájutásának korlátozása túlterjeszkedik a demokratikus berendezkedésű államban megengedhető tiltakozások során legálisan igénybe vehető eszközök körén, összehangolt volta miatt a versenytörvény összehangolt magatartás tilalmára vonatkozó fejezetének alkalmazását teszi szükségessé.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a kamara ellen gazdasági versenyt korlátozó megállapodás tilalmának feltételezett megsértése miatt indított eljárást.

A GVH emlékeztetett arra, hogy a tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról szóló törvény szerint "tilos a vállalkozások közötti megállapodás és összehangolt magatartás, valamint a vállalkozások társadalmi szervezetének, a köztestületnek, az egyesülésnek és más hasonló szervezetnek a döntése, amely a gazdasági verseny torzítását célozza, vagy ilyen hatást fejt, illetve fejthet ki".

A Gyógyszertári Értesítőben közölt több kamarai határozatban tetten érhető olyan kamarai magatartás, mely a kamarai tagok közötti nem megengedett összehangolt magatartás gyanúját veti fel. Nem zárható ki, hogy a kamarai tagok közötti, illetve a kamara és a szolgáltatók közötti megállapodások tiltott versenykorlátozó elemeket is tartalmaznak - közölte a versenyhivatal.

A minisztérium bírósághoz fordult

Országszerte sok patika dolgozói demonstrált reggel 8 és 10 óra között, a legtöbb helyen csak ablakból szolgálták ki a betegeket. A gyógyszerészek a patikaalapítás szabályainak könnyítése, illetve a gyógyszerek benzinkutakon és bevásárlóközpontokban törénő árusítása ellen tiltakoztak.

Az Egészségügyi Minisztérium közölte: megteszi a szükséges lépéseket, miután a gyógyszerészkamara elnöksége nem nyilatkozott arról, hogy felhagynak-e a tiltakozó akcióikkal a patikusok. Ez a tárca szerint jogsértő.

Az InfoRádió úgy tudja, hogy a tárca a munkaügyi bírósághoz fordul, a Magyar Gyógyszerész Kamara jogellenes sztrájkfelhívása miatt.

Molnár Lajos miniszter és Hávelné Szatmári Katalin, a kamara elnöke csütörtökön megbeszélést folytatott. A tárgyaláson a miniszter arra kérte a kamarát, hogy vonja vissza a sztrájkfelhívást, ebben az esetben a tárca nem fordul bírósághoz.

A kamara azt kérte a minisztertől, hogy az ÁNTSZ ne folytasson eljárást azok ellen a gyógyszertárak ellen, akik csütörtökön csatlakoztak a demonstrációhoz.

Címlapról ajánljuk
Így csökkent a hívők száma, miközben gyarapodtak az egyházi iskolák – kutatás

Így csökkent a hívők száma, miközben gyarapodtak az egyházi iskolák – kutatás

2010 óta megduplázódott az egyházi iskolák száma, ezzel szemben a 2011-es és 2022-es népszámlálások között a vallásos emberek 20 százaléka „eltűnt” – derült ki a Republikon elemzéséből. Az intézet vezető kutatója, Schlanger Márton az InfoRádióban elmondta: az utóbbi 16 évben átlagosan az egyházi iskolák négyszer annyi forrásból gazdálkodhattak, mint az önkormányzatok által fenntartott intézmények.

Tóth Gábor: komoly gondot okozhat néhány éven belül az egészségügyben a kettős korfa

Az orvoshiány a hálapénz megszüntetése és a béremelés óta is hozzávetőleg tíz százalékos Magyarországon – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Kórházszövetség elnöke, a Bajai Szent Rókus Kórház főigazgatója. Tóth Gábor arról is beszélt, hogy az orvosi hibákért mondott nyilvános bocsánatkérés kötelezettsége is új helyzetet teremt az egészségügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×