Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Kuncze: marad a koalíció

A kormány felelőssége, hogy végigvigye a stabilizációt, ezért a kormányzás folytatódik, de mindenki vonja le a tanulságokat - mondta Kuncze Gábor szabad demokrata elnök a TV2 Napló című műsorában.

A politikus közölte: nem ismerte korábban a szöveget, annak sem a tartalmával, sem a stílusával nem ért egyet.

Hozzátette ugyanakkor, hogy érteni véli, miért volt szükség a "szónoki túlzásokra".

Gyurcsány Ferenc rá akarta döbbenteni a szocialista frakciót a stabilizáció fontosságára - mondta a liberális politikus.

Kuncze Gábor egyetértett a miniszterelnöknek azzal a véleményével, hogy a politika eddig vagy nem mert vagy nem tudott változtatni sok fontos ügyben.

Nem véletlenül beszélt az SZDSZ arról, hogy a 2006-2007-2008-as sikeres stabilizáció után lehet adócsökknetés - mondta.

Kuncze Gábor kijelentette: ő mindig erről beszélt, nem hazudott korábban sem.

A szabad demokrata elnök szerint nem baj, ha a politikában vita lesz a beszédről.

A lényeg, hogy a választók és a politika eljusson odáig, hogy az őszinte beszéd legyen az elfogadott - tette hozzá.

Címlapról ajánljuk
Europion kutatás: a többség szerint helyes volt kikérni Magyar Péter mentelmi jogát is

Europion kutatás: a többség szerint helyes volt kikérni Magyar Péter mentelmi jogát is

A szokásos aránynál jóval többen nem tudnak véleményt mondani az ügyészség körüli vitáról. A magyarok relatív többsége egyetért azzal, hogy a Tisza frakciója elveti Szathmáry Zoltán legfőbb ügyésznek jelölését, de eközben támogatják a miniszterelnök mentelmi jogának kikérését. Ez derül ki az Europion friss közvélemény-kutatásából. A részletekről Bojár Ábel, a társaság kutatási igazgatója beszélt az InfoRádióban.

Kiderült, hogy mi a legnagyobb gond a buszsávokkal

Egy friss tanulmány szerint a főváros jelentősebb buszfolyosóinak célzott fejlesztése évente akár 20–30 millió euró társadalmi hasznot is hozhat. A kutatás szerint ehhez még költséges nagyberuházásokra sincs feltétlenül szükség.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Tisza-kormány: jöhet a szigorúbb vagyonadó, készül az új Nemzeti alaptanterv

Tisza-kormány: jöhet a szigorúbb vagyonadó, készül az új Nemzeti alaptanterv

Magyar Péter 2027-től vagyonadót vezetne be az eredetinél szigorúbb feltételekkel. A kormány milliárdokat csoportosított át laktanyák korszerűsítésére, és elkészült a belügyi törvénycsomag is. Budapest új gyalogosstratégiát fogadott el a 2050-ig elérendő akadálymentes közlekedésért. Az oktatásban új Nemzeti alaptanterv kidolgozása kezdődött meg. Emellett visszakerült a kaposvári múzeumba a botrányossá vált Rippl-Rónai-festmény. Megkezdődött a magyar európai ügyész kiválasztásának előkészítése is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×