Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Gyurcsány-beszéd: kétségekkel tele (1. rész)

"Dehogy tudom kiszámolni minden lépésünknek következményeit. Nem tudjuk, nincsen ennyi kapacitásunk" - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az országgyűlési választások után, május 25-én az MSZP-frakció alakuló ülésén. A www.inforadio.hu több részletben közli a kormányfő balatonöszödi beszédét.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az MSZP képviselőcsoportjának alakuló ülésén, politikustársai felszólalása után, reagálásában úgy fogalmazott, hogy tele vannak kétségekkel.

"Egészen biztosan tudom, hogy mindaz, amit csinálunk, nem lesz tökéletes" - fogalmazott a kormányfő, aki utalt arra is, hogy sok ügyben nem tudja, hogy milyen tennivalók következnek az első lépések után.

Aggályait fejezte ki amiatt, hogy rengeteg dolgot kell összehangolniuk: előrevinni az ügyeket, fenntartani egymás között az együttműködést, a jóhiszeműséget, biztosítani a koalíciós partner támogatását, felkészíteni a legbefolyásosabb lapok vezetőit és vezető publicistáit, bevonni őket a folyamatokba.

"Dehogy tudom kiszámolni minden lépésünknek a következményeit. Nem tudjuk, nincsen ennyi kapacitásunk" - mondta Gyurcsány Ferenc.

Megjegyezte azt is, hogy a választások óta eltelt egy hónapban mindent megtettek, amit lehetett.

A korábbi hónapokban amit meg lehetett tenni, szintén megtették, de ügyelniük kellett arra, hogy nehogy a kampány utolsó heteiben nyilvánosságra kerüljenek a "papírok".

Kiemelte: úgy őrizték a politikai, szakmapolitikai egységet 2005 nyara óta, mint talán sohasem.

Ugyanakkor az anyagok kidolgozottsági foka hagy maga után kívánnivalót - fogalmazott.

A miniszterelnök kitért arra is: tisztában vannak azzal, hogy az Alkotmánybíróság visszaküldhet bizonyos törvényeket.

Többször is hangsúlyozta, hogy szűk csoportok reggeltől éjszakáig dolgoznak a különböző törvénytervezeteken, intézkedéseken, és nem egyszer őrületbe kergetik egymást, hogy összeszedjék a szükséges mennyiségű pénzt.

Címlapról ajánljuk

videók
Szaúd-Arábia is beszáll az elektromos autók gyártásába

Szaúd-Arábia manapság az olajexportot fékező geopolitikai csatározások miatt kerül a hírekbe. A sivatagi királyság azonban éppenséggel más ágazatokat szeretne felfuttatni. Ennek keretében mutatták be a két első, szaúdi elektromos autót.

Elengedték a Magyar Péterre tojással támadó férfit, kiderült, hogy kiről van szó

A rendőrség garázdaság és rendzavarás szabálysértés elkövetése miatt hallgatta meg azt a férfit, aki tojással próbálta megdobni Magyar Péter miniszterelnököt országjárása szolnoki állomásán. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság azt közölte, a férfit szabadon bocsátották.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×