Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Ágh Attila: kizárt Gyurcsány távozása

Ágh Attila politológus az InfoRádióban úgy vélekedett: a kormányfő nem mond le azután, hogy nyilvánosságra került a balatonőszödi szocialista frakcióülésen mondott beszédének hangfelvétele.

"Kizárt, hogy Gyurcsány Ferenc pozíciója megrendüljön" - mondta a szakértő.

Ágh Attila azzal indokolta véleményét, hogy azok, akik a kormányfőt meneszthetnék, ott ültek Balatonőszödön.

Tudják, bennük volt a kétség, őket kellett ilyen drámai szavakkal Gyurcsány Ferencnek meggyőznie - tette hozzá.

Ágh Attila szerint "sok nem következik" a beszéd nyilvánosságra kerüléséből, mivel a magyar politikai közélet amúgy is hiszterizált.

Hozzátette: a történészek számára "élvezetes hozadék" lesz a szöveg, amelyből kiderül, mennyire drámai volt a balatonőszödi frakcióülés, miként akarta a kormányfő tudatosítani a képviselőkkel, nehéz idők jönnek.

A politológus szerint az, hogy a szöveg két héttel az önkormányzati választások előtt nyilvánosságra került, azt mutatja: az MSZP egy "belső feszültsége pattant ki földrengésszerűen".

Nagy zavart okoz majd a beszéd az MSZP kampánystábjaibam - tette hozzá.

Ágh Attila szerint Európa vezető politikusai valószínűleg hasonló stílusban beszélnek zártkörű pártrendezvényeken, a különbség abban van: az ő embereik nem olyan "gyalázatosak", hogy egy ilyen hangfelvételt kiadjanak.

Címlapról ajánljuk
Europion kutatás: a többség szerint helyes volt kikérni Magyar Péter mentelmi jogát is

Europion kutatás: a többség szerint helyes volt kikérni Magyar Péter mentelmi jogát is

A szokásos aránynál jóval többen nem tudnak véleményt mondani az ügyészség körüli vitáról. A magyarok relatív többsége egyetért azzal, hogy a Tisza frakciója elveti Szathmáry Zoltán legfőbb ügyésznek jelölését, de eközben támogatják a miniszterelnök mentelmi jogának kikérését. Ez derül ki az Europion friss közvélemény-kutatásából. A részletekről Bojár Ábel, a társaság kutatási igazgatója beszélt az InfoRádióban.

Kiderült, hogy mi a legnagyobb gond a buszsávokkal

Egy friss tanulmány szerint a főváros jelentősebb buszfolyosóinak célzott fejlesztése évente akár 20–30 millió euró társadalmi hasznot is hozhat. A kutatás szerint ehhez még költséges nagyberuházásokra sincs feltétlenül szükség.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Tisza-kormány: jöhet a szigorúbb vagyonadó, készül az új Nemzeti alaptanterv

Tisza-kormány: jöhet a szigorúbb vagyonadó, készül az új Nemzeti alaptanterv

Magyar Péter 2027-től vagyonadót vezetne be az eredetinél szigorúbb feltételekkel. A kormány milliárdokat csoportosított át laktanyák korszerűsítésére, és elkészült a belügyi törvénycsomag is. Budapest új gyalogosstratégiát fogadott el a 2050-ig elérendő akadálymentes közlekedésért. Az oktatásban új Nemzeti alaptanterv kidolgozása kezdődött meg. Emellett visszakerült a kaposvári múzeumba a botrányossá vált Rippl-Rónai-festmény. Megkezdődött a magyar európai ügyész kiválasztásának előkészítése is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×