Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

A belvíz már itt van, az árvíz jöhet

Országszerte eddig 78 embert kellett kiköltöztetni a belvíz miatt - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Közeledhet az árvíz is, hiszen a Tisza vízgyűjtő területén 50 százalékkal haladja meg a sokéves átlagot a hó mennyisége.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője közölte: Hajdú-Bihar megyében 36, Jász-Nagykun-Szolnok megyében 41, Bács-Kiskun megyében pedig egy személynek kellett elhagynia az otthonát.

Dobson Tibor hozzátette: az országban továbbra is mintegy félszáz településen van belvízvédelmi védekezés, illetve készültség.

A katasztrófavédelem korábban azt közölte: a legsúlyosabb a helyzet Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.

A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium tájékoztatása szerint jelenleg mintegy 140 ezer hektárt borít víz.

Közben a Berettyón, a Hortobágy-Berettyón, a Fekete-, és a Sebes-Körösön, valamint a Krasznán több mint 370 kilométeren tartanak fenn elsőfokú árvízvédelmi készültséget.

A hómennyiség a Tisza vízgyűjtő területén 50 százalékkal haladja meg a sokéves átlagot.

Címlapról ajánljuk
Így csökkent a hívők száma, miközben gyarapodtak az egyházi iskolák – kutatás

Így csökkent a hívők száma, miközben gyarapodtak az egyházi iskolák – kutatás

2010 óta megduplázódott az egyházi iskolák száma, ezzel szemben a 2011-es és 2022-es népszámlálások között a vallásos emberek 20 százaléka „eltűnt” – derült ki a Republikon elemzéséből. Az intézet vezető kutatója, Schlanger Márton az InfoRádióban elmondta: az utóbbi 16 évben átlagosan az egyházi iskolák négyszer annyi forrásból gazdálkodhattak, mint az önkormányzatok által fenntartott intézmények.

Tóth Gábor: komoly gondot okozhat néhány éven belül az egészségügyben a kettős korfa

Az orvoshiány a hálapénz megszüntetése és a béremelés óta is hozzávetőleg tíz százalékos Magyarországon – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Kórházszövetség elnöke, a Bajai Szent Rókus Kórház főigazgatója. Tóth Gábor arról is beszélt, hogy az orvosi hibákért mondott nyilvános bocsánatkérés kötelezettsége is új helyzetet teremt az egészségügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×