Infostart.hu
eur:
367.77
usd:
317.05
bux:
146772.66
2026. szeptember 3. csütörtök Hilda

Orbán vagyoni helyzetéről tájékozódik a mentelmi bizottság elnöke

Nyilatkozattételre kérte vagyonnyilatkozatával és vagyongyarapodásával összefüggésben a Fidesz elnökét az Országgyűlés mentelmi bizottságának szocialista elnöke.

Géczi József Alajos közölte: levelére a kézhezvételtől számított öt napon belül választ vár Orbán Viktortól, és ezután dönt a vagyonnyilatkozati eljárás esetleges megindításáról.

Szólt arról is, hogy az eljárást kezdeményezőjétől, a stop.hu internetes portál főszerkesztőjétől nem kér további hiánypótlást az ügyben.

Déri Balázs Orbán Viktor 2001 és 2005 között benyújtott vagyonnyilatkozatainak a képviselői jövedelemre vonatkozó pontjainak kiegészítését, valamint a budapesti, Cinege úti ingatlan alapterületének ellenőrzését kérte.

Címlapról ajánljuk
Koren Balázs az Arénában: álvalóságba kerülhetnek a diákok az AI miatt

Koren Balázs az Arénában: álvalóságba kerülhetnek a diákok az AI miatt

Meg kell találni a mesterséges intelligencia helyét az oktatásban, vagyis azt, hogyan szolgálhatja eszközként a tanulást – hangsúlyozta az InfoRádió Aréna című műsorában Koren Balázs, a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője, aki szerint az a diák, aki úgy használja az AI-t, hogy segítse a megértést, nagyon jól jár, de aki csak megoldatja vele maga helyett a feladatokat, az „álvalóságba” kerül.
inforadio
ARÉNA
2026.09.03. csütörtök, 18:00
Kis Anna meteorológus, a földtudományok doktora, az ELTE Meteorológiai Tanszékének tudományos munkatársa
Szabó Péter éghajlatkutató, az ELTE Meteorológiai Tanszékének doktorandusza
Egész Európán érezhető a nyomás, csúnya pofont kapott legnagyobb szövetségesétől Kijev - Háborús híreink csütörtökön

Egész Európán érezhető a nyomás, csúnya pofont kapott legnagyobb szövetségesétől Kijev - Háborús híreink csütörtökön

Egész Európán érződik az orosz-ukrán háború nyomása: Romániában és a Baltikumban folyamatosak a drónok által elkövetett légtérsértések, Németországot pedig az elmúlt napokban sorra rázták meg a szabotázsakciók. Bár Moszkva mindent tagad, a szálak Oroszország felé vezetnek. Kijevnek viszont nem csak az orosz invázió miatt fájhat a feje, mivel Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter egyenesen az ukránokat jelölte meg a globális energiaárak emelkedésének kiváltóiként, utalván az orosz energiaszektort érő folyamatos dróntámadásokra. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×