Infostart.hu
eur:
356.55
usd:
312.78
bux:
140394.24
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

Az oktatási miniszter a törvénysértés elkerülésére kérte az egyházi iskolákat

A törvénysértő helyzet kialakulásának megakadályozására kérte a történelmi egyházak vezetőit az oktatási miniszter az egyházi iskolák péntekre tervezett demonstrációjával összefüggésben. Az egyházak egyöntetűen kijelentették: semmi közük a demonstrációhoz.

Magyar Bálint úgy vélte: a gyülekezési jog érvényesítése mellett arra is figyelni kell, hogy más alkotmányos alapjogok ne sérüljenek.

A szabad demokrata politikus emlékezetett arra, hogy Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa megállapította: a tanulókat megillető gyülekezési jog gyakorlásának feltételei az önkéntesség hiánya miatt nem adottak, és az iskolák nem vehetnének részt a szervezésben.

Korábban Hardy F. Gábor, a megmozdulást szervező Szülői Közösségek elnöke azt mondta: a demonstrációra nem hívtak diákokat, de a pedagógussal elmehetnek, ha ahhoz a szülő írásos nyilatkozatát adta.

Böcskei Gusztáv református püspök az InfoRádiónak nyilatkozva egyetértett a tüntetést szervező szülőkkel abban, hogy a 2006-os támogatások miatt sérülhetnek a szülők és gyermekek oktatáshoz fűződő jogai. A püspök ugyanakkor kijelentette: az egyházi iskolák, illetve az egyházi iskolák fenntartói semmilyen tüntetést nem szerveznek.

Szebik Imre evangélikus püspök az InfoRádiónak kijelentette: nincs politikai tartalma a pénteki demonstrációnak, és nem az egyházak a szervezők.

A szülők azért szerveztek megmozdulást, mert úgy vélik: az egyházi fenntartású közoktatási intézmények jövőre sem kapják meg azt a központi támogatást, amelyhez a hasonló önkormányzati vagy állami iskolák hozzájutnak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Hőkupola után villámcsapások, vihar és villámárvizek – intenzív napon vannak túl a tűzoltók

Hőkupola után villámcsapások, vihar és villámárvizek – intenzív napon vannak túl a tűzoltók

Kedden összesen 208 helyszínre riasztották a tűzoltókat különböző károk felszámolása érdekében. A legtöbb vihar miatti beavatkozásra Hajdú-Bihar és Pest megyében volt szükség, de Bács-Kiskun, Békés, Csongrád megyében, valamint Budapesten is több helyszínre hívták a hatóságokat – mondta az InfoRádióban az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Mukics Dániel arról is beszélt, mire kell nagyon odafigyelnünk ilyenkor az otthonunkban, a kertben, illetve az autóval való parkolásnál.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
A mesterséges intelligencia felrobbantotta a dél-koreai tőzsdét – Mi áll a brutális kilengések mögött?

A mesterséges intelligencia felrobbantotta a dél-koreai tőzsdét – Mi áll a brutális kilengések mögött?

A dél-koreai részvénypiac az elmúlt hónapok egyik legforróbb befektetési sztorija volt, a Kospi index olyan durván mozog, ami sokakat a 2021-es mémrészvény-őrületre emlékeztet. Most a háttérben a mesterséges intelligencia körüli befektetői eufória, a chipgyártók dominanciája és a tőkeáttételes pozíciók állnak, emiatt van az, hogy egy globálisan is egyre fontosabb részvényindex is extrém kilengéseket mutat. Megnéztük, mi áll a dél-koreai tőzsde látványos szárnyalása és extrém volatilitása mögött.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×