Három év háború után Gázában a szamarak nem csak haszonállatok: nélkülözhetetlenek az emberek túléléséhez. Velük szállítják a törmeléket, a szemetet, a családok megmaradt ingóságait, de árut és élelmiszert is. Mivel az üzemanyaghoz és a járműalkatrészekhez szinte lehetetlen hozzájutni – és volt rá példa, hogy egy liter benzinért ezer dollárt kértek –, sokak számára a szamár az egyetlen elérhető közlekedési és szállítási eszköz.
Ahmed Tabet gázai állatorvos mondta a Telegraph című brit lapnak, hogy
a háború előtt ezer-ezerkétszáz dollárba kerülő szamarak mostanra 20 ezer dollárra drágultak és a múlt héten saját szemével látott egy állatot, amelyet harmincezer dollárért adtak el.
Az árakat sékelben adta meg, mivel a gázaiak az izraeli valutát használják – ha hozzá tudnak jutni.
A drágulás egyik oka, hogy az állomány jelentősen megfogyatkozott. A háború előtt Gázában becslések szerint ötezer ló, szamár és öszvér élt; ezeknek csaknem a fele elpusztult. Sok állat éhen pusztult, mások nem megfelelő takarmányt kaptak, például nyers lencsét vagy főzetlen rizst, ami gyakran végzetesnek bizonyult. Több száz állatot a háborús lőszer ölt meg.
A kínálat csökkenése mellett a feketepiac is felhajtotta az árakat. Tabet szerint a háború alatt egyes kereskedők meggazdagodtak az elfogott vagy eltérített segélyszállítmányok továbbértékesítéséből. Most ebből a pénzből vásárolnak fel szamarakat és más igavonó állatokat, hogy meghatározó szerephez jussanak a gázai szállításban. A tűzszünet életbe lépése óta javult a segélyek bejutása, de az alapvető élelmiszerek továbbra is drágák, sok családnak pedig nincs elég készpénze ahhoz, hogy hozzáférjen a piacokon kapható árukhoz.
Az állatok közben súlyos terhelésnek vannak kitéve. A hámok és kötelek sebeket okoznak, sokuk mozgásszervi, fogászati és emésztési problémákkal küzd.
Az állatorvosi ellátás is akadozik: Tabet központját lebombázták, a felszerelések és a gyógyszerek nagy része megsemmisült. Ő és két állatorvos kollégája ma a romos épület maradványai között dolgozik, alig néhány megmentett műszerrel és nagyon kevés gyógyszerrel.
A brit Safe Haven for Donkeys állatvédő szervezet ezért állatorvosi gyógyszerek és felszerelések Gázába juttatásáért lobbizik. A szervezet szerint a megmaradt állatok továbbra is nélkülözhetetlenek a legkiszolgáltatottabb emberek számára.
A gázai gazdaság összeomlását jól jelzi, hogy nemcsak a szamarak ára szökött az egekbe: egy juhért hatezer-nyolcezer dollárt is elkérhetnek, egy alig egyhetes bárány pedig akár ezer dollárba kerülhet. Egy olyan helyen, ahol a háború előtt hétköznapi igavonó állatnak számított, ma a szamár megfizethetetlenné vált.
A helyzetet komplikálja egy izraeli állatvédő szervezet, amely Gázából és az izraeli araboktól szerzett vagy vett szamarakat „menekít ki” az állítása szerint embertelen bánásmód miatt. Sharon Cohen, aki eladósodott az aktivizmusban, de sikerül támogatókat találnia, már több, mint hatszáz állatot szállíttatott át Európába. Cohen azt mondja, azért is kell kimenteni az állatokat, mert egyesek kínai kereskedőknek adják el őket a bőrük miatt, amit értékesnek tartanak az ottani hagyományos gyógyászatban. A gázai szamár-árusok egy része is beszélt vele telefonon és a Le Monde-nak nyilatkozva dühösen utasították vissza, hogy embertelenül bánnának az állatokkal. Hangsúlyozták: a területnek szüksége van a szamarakra.





