Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Nyitókép: Pixabay.com

Tényleg lezárult egy korszak Csehország és Szlovákia testvéri kapcsolatában

A cseh kormánynak nem áll szándékában újraindítani a Szlovákiával folytatott kormányközi konzultációkat, amelyeket tavaly márciusban függesztettek fel – jelentette be egy rádióműsorban Petr Fiala cseh kormányfő. Egyúttal visszautasította Robert Fico állítását, mely szerint Csehország beavatkozna Szlovákia belügyeibe. Fiala arról is beszélt, hogy szükségszerű a NATO-tagállamok védelmi kiadásainak növelése.

Lassan egy éve, hogy elhidegült egymástól a két testvérnemzet kormánya. A cseh és a szlovák kabinet közti közös kormányülések azért szakadtak meg, mert Petr Fiala cseh miniszterelnök és kormánya más álláspontot képvisel az orosz–ukrán háborúval kapcsolatban, mint szlovák kollégája, Robert Fico. A kormányközi konzultációkkal kapcsolatban Petr Fiala elmondta, hogy az egy speciális formátum, amely nem elengedhetetlen, hanem egyfajta többlet.

„A jelenlegi helyzetben egy ilyen formátum nem lenne helyénvaló, és semmilyen előnnyel nem járna” – fogalmazott a rádióműsorban, és hozzátette, hogy ennek ellenére továbbra is munkakapcsolatban áll Robert Ficóval, és a két ország miniszterei is folyamatosan kommunikálnak egymással.

Petr Fiala kitért a szlovák miniszterelnök múlt pénteki kijelentéseire is, amelyeket a diplomáciai testület tagjaival való találkozóján tett. Fico ezen az eseményen azzal vádolta Csehországot, hogy beavatkozik Szlovákia belügyeibe, és közvetlenül a jelenlévő cseh nagykövethez, Rudolf Jindrákhoz intézte szavait.

„Teljesen helytelennek tartom a szlovák kormányfő megjegyzését, különösen egy olyan profi nagykövettel szemben, mint Rudolf Jindrák, aki valóban azon dolgozik, hogy a cseh–szlovák kapcsolatok a nehéz időkben is a lehető legjobbak legyenek” – jelentette ki Petr Fiala.

A cseh miniszterelnök szerint

a szlovák politikába a cseh kormánykoalíció egyetlen képviselője sem avatkozik be, ugyanakkor joguk van megszólalni, ha Szlovákia lépései érintik a cseh érdekeket.

„Ha a szlovák miniszterelnök Moszkvába utazik Vlagyimir Putyinhoz, az nem olyasmi, ami összhangban lenne Csehország érdekeivel” – jegyezte meg Petr Fiala, hozzátéve, hogy ha valaki inkább Brüsszelt kritizálja, mint Moszkvát, az biztosan nem olyasmi, amit a jelenlegi bonyolult nemzetközi helyzetben a cseh kormány saját érdekének tekinthetnének.

A cseh kormányfő a védelmi kiadások növeléséről is beszélt. Petr Fiala szerint a NATO-tagállamok védelmi kiadásainak növelése alapvető szükséglet.

„A világ körülöttünk nem biztonságos. A konfliktusok, a növekvő hibrid és kibertámadások világosan mutatják, hogy Európának magának kell gondoskodnia a biztonságáról. Örömmel mondhatom, hogy Csehország teljesíti a NATO-kötelezettségvállalását, két százalékot adunk a védelemre, és készen állunk arra, hogy folytassuk ezt, és vitát folytassunk a hozzájárulás növeléséről” – fűzte hozzá a cseh miniszterelnök.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×