Infostart.hu
eur:
355.76
usd:
312.64
bux:
139468.07
2026. július 2. csütörtök Ottó
Emmanuel Macron francia elnök (j3) Guillaume Faury, az Airbus vezérigazgatója (j) az Airbus Zero hidrogénüzemű, üzemanyagcellás tanulmánygépének makketjénél a párizsi nemzetközi repüléstechnikai kiállításon a Párizs melletti Le Bourget-i repülőtéren 2023. június 19-én.
Nyitókép: MTI/EPA/AP pool/Michel Euler

A történelem legnagyobb repülőgép-megrendelése - Le Bourget légiszalon

Az IndiGo nevű indiai diszkont-légitársaság ötszáz gépet rendelt az Airbustól.

A történelem eddigi legnagyobb repülőgép-megrendelésével startolt az idei párizsi légiszalon. Az ötszáz gépes indiai megrendelés lett a nyitónap bombahíre. Pedig már a szalon megrendezése is nagy esemény, mert a légi ágazaton nagy sebet ejtő pandémia miatt a 2021-es vásárt törölték. Ezért is nevezik a mostani eseményt „talpra állási légi shownak”.

A polgári repülés mellett azonban – az ukrajnai háború miatt is – az idei szemlén kiemelt figyelem irányul a katonai technológiára és a „karbonlábnyom” csökkentésére. Emmanuel Macron francia elnök például egy olyan helikopterrel érkezett, amelyet 30 százalékban úgynevezett, „fenntartható forrásból származó” üzemanyag hajtott. Az SAF rövidítéssel jelölt hajtóanyagot közönséges szemétből, mezőgazdasági és erdészeti maradékból, növényekből és hidrogénből állítják elő, miközben az ágazat 2050-re nettó zéró szén-dioxid-kibocsátóvá akar válni.

Az AFP szerint Macron „önmérsékletre” szólított fel a környezet kímélése céljából, és hozzátette: a légi ágazat legyen „józan”, de ne „büntető”, viszont „a világ ne adja fel a növekedési célt” – szavainak azzal adott súlyt, hogy pénteken 2.2 milliárd dolláros támogatást jelentett be a repülőgépek emissziójának csökkentésére. A vásárnak otthont adó Le Bourget reptér környékén például masszív forgalmi dugókat okoztak az érdeklődők autói.

A szervezők közben arra számítanak, hogy az újraéledő ágazat több száz megrendelést kap, mert a légi cégek rekordszámú utasra számítanak az idén. Oroszországot kizárták az idei rendezvényről, viszont ott voltak az ukrán katonai illetékesek, akik nagy érdeklődéssel nézegették a kiállított gépeket.

A legnagyobb izgalmat a francia Rafale vadászgép és a csúcstechnológiás amerikai F-35-ös harci gép bemutatója váltotta ki.

A kulisszák mögött azonban a nagy harc a polgári gyártók, az amerikai Boeing és az európai Airbus között zajlik. Utóbbi vezetői elégedetten dőlhettek hátra az IndiGo-üzlet miatt, amelyben ötszáz A320-as adtak el 55 milliárd amerikai dollár értékben. Ennek a modellnek a fő riválisát, a kínai C919-et azonban nem állították ki, bár Kína is képviselteti magát a rendezvényen.

A legnagyobb kiállító az Egyesült Államok, amely 425 céggel van jelen – további 46 másik ország mellett a Le Bourget légikiállításon.

Címképünkön Emmanuel Macron francia elnök (j3) Guillaume Faury, az Airbus vezérigazgatója (j) az Airbus Zero hidrogénüzemű, üzemanyagcellás tanulmánygépének makketjénél a párizsi nemzetközi repüléstechnikai kiállításon a Párizs melletti Le Bourget-i repülőtéren.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Aleksandar Vucic szerb elnök a hétvégén egy belgrádi rendezvényen bejelentette, hogy néhány héten belül lemond – de ezzel nem tűnik el a politikából, épp ellenkezőleg: valószínűleg miniszterelnökként akarja majd tovább irányítani a folyamatokat az országban, ahol másfél éve folyamatosak a tüntetések. Zsivity Tímea szakértő segített értelmezni a helyzetet az InfoRádióban.

Lecsaptak a durva viharok, itt a figyelmeztetés is – videók, képek

Az ország nyugati és keleti felén is károkat okozott a vihar szerdán, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében sok helyen kérik a tűzoltók segítségét – közölte a katasztrófavédelem a honlapján. A lakossági képek, videók tanúsága szerint hatalmas esőkkel, jégveréssel, légzuhataggal érkezett a lehűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×