Infostart.hu
eur:
354.41
usd:
309.83
bux:
141741.65
2026. július 2. csütörtök Ottó
Duray Miklós felvidéki magyar politikus, író és egyetemi tanár ravatala a gyászszertartásán a közösségi célokra felújított losonci zsinagógában 2023. január 17-én.
Nyitókép: MTI/Komka Péter

Duray Miklós nehezen pótolható űrt hagy maga után a felvidéki politikában

Több százan kísérték utolsó útjára kedden a losonci református temetőbe Duray Miklóst. A december 30-án elhunyt szlovákiai magyar politikus, közíró búcsúztatására a losonci zsinagóga műemlékvédelem alatt álló épületében került sor. A felvidéki magyar közélet meghatározó egyénisége előtt gyászolók sokasága, köztük Orbán Viktor is lerótta a kegyeletét.

Szülővárosában, Losoncon temették el a decemberben 77 éves korában elhunyt Duray Miklós politikust, írót, egyetemi tanárt. A felvidéki magyar közösségi és politikai élet jeles alakját öt éve elhunyt felesége mellé helyezték örök nyugalomra. A losonci zsinagógában tartott búcsúztatáson, majd az azt követő temetésen számos magyarországi és szlovákiai magyar közéleti és politikai személyiség vett részt. A szertartáson ott volt Orbán Viktor magyar miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó, valamint Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.

A búcsúztatás elején pályatársai elevenítették fel Duray Miklós életútját. Lezsák Sándor, a magyar országgyűlés alelnöke gyászbeszédében azt mondta, a felvidéki politikus életműve arról tanúskodik, hogy idegeibe mélyen beivódott a magyarságérzet, és sem a kudarcok, sem a börtön nem tántorították el a politikától. Megfogalmazta, hogy Duray Miklós folyamatos, hosszú szabadságküzdelmet vívott a magyar népközösség jövőjéért.

Gyurcsík Iván, az Együttélés Politikai Mozgalom egyik alapítója és az elhunyt barátja külön kiemelte az politikus maradandó érdemeit a szocializmus idejéből: „Jogvédői tevékenységének két eredménye volt: sikerült elkerülni a magyar iskolák megszüntetését, s egyúttal nemzetközi üggyé vált a felvidéki magyarság ügye, ami a kitelepítések és a lakosságcsere óta nem történt meg.

Polgári hagyományt, nemzeti öntudatot és kiállást hagyott ránk”

– fogalmazott a pályatárs.

Bárdos Gyula, a Csemadok elnöke szerint Duray Miklós kiváló és pótolhatatlan személyiség volt, szókimondó, őszinte és bátor ember, aki saját érdekeit sohasem helyezte a közösségi érdek elé. „Sokszor kényszerűen a háttérbe szorítva, igazságtalanul mellőzve, de egyenes gerinccel töltötte be küldetését, mondta el, írta le nem mindenkinek és nem mindenütt tetsző véleményét. Duray Miklóssal lehetett egyetérteni, lehetett vele vitázni, érvelni, más véleményt megfogalmazni, de nem lehetett őt figyelmen kívül hagyni, nem észrevenni” – fogalmazott Bárdos.

A gyászbeszédek után tartott ökumenikus szertartás végén a résztvevők elénekelték a magyar Himnuszt. A gyászmenethez a család csatlakozott elsőként, majd a közjogi méltóságok és a magyarországi diplomácia képviselői. A sírba helyezésre és az elhantolásra szűk családi körben került sor.

Losonc, 2023. január 17.
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (b6) és felesége, Lévai Anikó (b5), valamint Lezsák Sándor, az Országgyűlés fideszes alelnöke (b4) és Szili Katalin határon túli autonómiaügyekért felelős miniszterelnöki megbízott (b9) Duray Miklós felvidéki magyar politikus, író és egyetemi tanár temetésén a volt református temetőben Losoncon 2023. január 17-én.
MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (b6) és felesége, Lévai Anikó (b5), valamint Lezsák Sándor, az Országgyűlés fideszes alelnöke (b4) és Szili Katalin határon túli autonómiaügyekért felelős miniszterelnöki megbízott (b9) Duray Miklós felvidéki magyar politikus, író és egyetemi tanár temetésén a volt református temetőben Losoncon 2023. január 17-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Duray Miklós nehezen pótolható űrt hagy maga után a felvidéki politikában. Egész életében a felvidéki magyarságért fáradozott. Már diákkorától aktív közéleti szerepet vállalt. A rendszerváltást követően vált aktív politikussá. 1990-ben megalapította az Együttélés Politikai Mozgalmat, amelynek 1998-ig, az MKP megalakulásáig elnöke volt. 1994-től 2008-ig volt parlamenti képviselő.

Címlapról ajánljuk
Mintha sütőbe tették volna a gabonát: komoly terméskiesés fenyeget

Mintha sütőbe tették volna a gabonát: komoly terméskiesés fenyeget

Idén az aszályos időjárás miatt a megszokottnál hamarabb kezdődött meg az aratás. Gyenge lesz a hozam, ráadásul a termelőket a forint erősödése is sújtja – mondta az InfoRádióban Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke. Kukoricából feleannyit termelünk, mint korábban, búzaügyben kettészakadt az ország: az Alföldön durva, a Dunántúlon egész jó a helyzet. A repce az éghajlatváltozás miatt lassan kiszorul az Alföldről, de a Dunántúlon is drasztikusan csökkentették a növény területét.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új, a vármegye elnevezést is megszüntető Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
Tisza-kormány: megjöttek a részletek az iskolakezdési támogatásról, új vezető a közmédia élén

Tisza-kormány: megjöttek a részletek az iskolakezdési támogatásról, új vezető a közmédia élén

Számos személyi változás történt a magyar közéletben: Magyar Péter felmentette az NMHH elnökét, új vezetőt nevezett ki az Országos Kórházi Főigazgatóság élére, a pénzügyminiszter pedig leváltotta a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatóját, miközben a külügyben további nagyköveti visszahívások várhatók. Az Integritás Hatóság friss jelentése szerint a közbeszerzési rendszerben összeszokott cégek nyertek visszatérően, piaci ár-összehasonlítás hiányában az állam jellemzően túlárazott szolgáltatásokért fizetett. Ma 14:30-kor tartanak kormányzati tájékoztatót: a délutáni eseményen a frissen bejelentett 100 ezer forintos iskolatámogatás részletei, a környezetszennyezés miatt leállított debreceni akkugyár ügyében indított tényfeltáró vizsgálat, a legújabb állami személycserék, a makrogazdasági kilátások, valamint a vízhiány kezelése lehetnek a fókuszban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×