eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 21. szombat Tamás
Hszi Csin-ping kínai elnök a világ 19 legfejlettebb gazdaságú és vezető feltörekvő országát, valamint az Európai Uniót tömörítő húszas csoport, a G20 csúcstalálkozójának ülésén az indonéziai Bali szigetén fekvő Nusa Dua luxusüdülőhelyen 2022. november 15-én.
Nyitókép: MTI/EPA/AFP pool/Bay Ismoyo

Nyilvános fejmosást kapott a kanadai miniszterelnök Hszi Csin-pingtől

A kínai elnök a rakétaincidenst követő G20-as csúcson megállította a kanadai miniszterelnököt és elpanaszolta neki, hogy kiszivárogtatták négyszemközti beszélgetésük tartalmát, és az esetet videóra is vették.

Nem mindennapi párbeszédet vettek videóra a Balin zajló G20-as csúcstalálkozón. Hszi Csin-ping kínai elnök odament Justin Trudeau kanadai miniszterelnökhöz, és szabályosan kioktatta. „Minden, amiről beszéltünk, bekerült az újságokba. Ez így nincs rendben” – mondta tolmácsán keresztül.

„Mellesleg, pedig nem úgy folyt a beszélgetés ahogy megírták" – mondta a kínai elnök, akivel a kanadai kormányfő kedden találkozott három éve először. A hírek szerint a megbeszélésen Trudeau komoly aggályait fejtette ki, amiért szerinte „Kína beavatkozik” Kanada politikájába, és előfordulhat, hogy manipulálni akarja a választásokat.

Néhány órán belül a négyszemközt zajló tíz perces beszélgetés tartalmát közzétette az AFP hírügynökség, ami egy kanadai kormányzati forrásra hivatkozott.

A kínai elnök azt is megkérdőjelezte, hogy Justin Trudeau őszinte ember-e: „Ha az Ön részéről őszinteséget látnánk...” – kezdte, de a kanadai miniszterelnök közbevágott: „Kanadában a szabad, nyílt és őszinte párbeszédben hiszünk... továbbra is konstruktívan fogunk együttműködni, de lesz, amiben nem értünk egyet”.

Nusa Dua, 2022. november 16.
Emmanuel Macron francia elnök, Justin Trudeau kanadai miniszterelnök, Joe Biden amerikai elnök, Rishi Sunak brit és Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök a G7 és a NATO tagországai vezetőinek rendkívüli ülésén a világ 19 legfejlettebb gazdaságú és vezető feltörekvő országát, valamint az Európai Uniót tömörítő húszas csoport, a G20 csúcstalálkozóján az indonéziai Bali szigetén fekvő Nusa Dua luxusüdülőhelyen 2022. november 16-án. Az előző nap feltehetőleg orosz gyártmányú rakéta robbant fel a kelet-lengyelországi Przewodów falu egyik gabonasilójában, és két embert megölt. Az eset Oroszország Ukrajna elleni háborúja alatt történt.
MTI/AP/The New York Times pool/Doug Mills
Emmanuel Macron francia elnök, Justin Trudeau kanadai miniszterelnök, Joe Biden amerikai elnök, Rishi Sunak brit és Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök a G20 csúcstalálkozóján Bali szigetén 2022. november 16-án.
Forrás: MTI/AP/The New York Times pool/Doug Mills

A zaj miatt nehezebb hallani a felvételen, amint Hszi Csin-ping megjegyzi, „ha Ön őszinte, akkor a kölcsönös tisztelet alapján jól tudunk kommunikálni. Ha nem, akkor nehéz megjósolni az eredményt. Hozzuk létre először a feltételeket.” A fagyosan mosolygó Hszi Csin-ping ezek után kezet nyújtott Justin Trudeau-nak.

A két ország viszonyát súlyosan terhelte a sokak által mára elfelejtett Huawei-ügy, amikor a kanadaiak csaknem három évig fogvatartották Meng Van-csout, a kínai telekommunikációs-eszköz gyártó cég pénzügyi főnökét, a cégalapító lányát. A nőt 2019-ben engedték ki, és a kínaiak által kémkedéssel vádolt két kanadaira cserélték. Meng Van-csout azért akarta elfogni az Egyesült Államok, mert a Huawei Iránnal üzletelt, ami sértette a szankciókat, de Kanada három éven át nem adta ki.

A G20-as csúcson nem a Justin Trudeau-val való összezördülés volt az egyetlen keménykedés a kínai elnök részéről.

A program szerint Rishi Sunak brit miniszterelnökkel is találkozott volna, aki korábban hevesen bírálta Kínát, de az utóbbi időben visszavett a retorikájából. Rishi Sunak programja csúszott a lengyelországi rakétaincidens miatt, mire Hszi Csin-ping az utolsó pillanatban lemondta a találkozót. A stábja arra hivatkozott, hogy nem tudtak időpontot egyeztetni.

A Telegraph című brit lap megjegyezte: Kanada egyre hangosabban bírálja Kínát, mivel a jelentések szerint Peking-barát képviselőjelölteket pénzelt a 2019-es kanadai választásokon. Emellett az is elhangzott, hogy Kína titkos és illegális rendőrőrsöket tart fenn Torontóban. David Mulroney, Kanada volt pekingi nagykövete azt mondta, hogy az állítások kemények. „amikor azt hiszi az ember, hogy eltúlozták a Kína elleni vádakat, kiderül, hogy inkább tompították azokat” – mondta.

Címlapról ajánljuk
Farkastörvények uralkodnak Szlovákiában – nagy a tiltakozás

Farkastörvények uralkodnak Szlovákiában – nagy a tiltakozás

A szlovák természetvédők nem értenek egyet a farkasvadászatot engedélyező törvénymódosítással. A civil természetvédelmi szervezetek arra figyelmeztetnek, hogy néhány hónap alatt a farkaspopuláció csaknem negyedét is elveszítheti az ország, ami katasztrofális hatással lehet nemcsak a természetre, hanem a gazdálkodókra is.

Érdemes bátornak lenni és vállalni a vitákat első látásra megnyerhetetlen ügyekben is

Szokásos év végi nemzetközi Kormányinfó-sajtótájékoztatóját tartotta december 21-én a miniszterelnök a Karmelita kolostorban, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter társaságában. Értékelte a magyar uniós elnökséget és közölte, hogy 2025-re nagyszerű évet vár. Az újságírók kérdezték a földgázszállítási kihívásokról, a romániai választásokba való beavatkozás elkerülésének lehetőségéről, a hazai választási törvény esetleges további módosításáról, Magyar Péterről, az uniós pénzösszegek megszerzésének lehetőségéről, a közel-keleti helyzettel kapcsolatos erőfeszítéseiről, a budai Várban felújított Pénzügyminisztérium sorsáról, illetve a forint árfolyamáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.22. vasárnap, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×