Infostart.hu
eur:
364.83
usd:
326.87
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
Bárdos Gyula, a Csemadok elnöke beszédet mond a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapja alkalmából rendezett megemlékezésen a fővárosi Batthyány téri kikötőben álló Budapest Hajón 2019. április 12-én.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Már a második ellenzéki párttal tárgyal a Magyar Közösségi Összefogás

Kormányváltást, tisztességes Szlovákiát! – fogalmazta meg közösen az MKÖ és a legerősebb ellenzéki szlovák párt.

A szlovák demokratikus ellenzék legerősebb pártjával, a közvéleménykutatások szerint jelenleg a második helyen álló OĽaNO-val tárgyalt a Magyar Közösségi Összefogás küldöttsége a közös célokról és a február 29-i választás utáni együttműködés lehetőségéről. A felek megegyeztek, hogy le kell váltani a jelenlegi kormányt és tisztességes Szlovákiát kell építeni.

A Szabadság és Szolidaritás után az OĽaNO, vagyis az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek volt a másik olyan szlovák párt, amely tárgyalóasztalnál fogadta a Magyar Közösségi Összefogást, mintegy jelezve, hogy potenciális partnerként tekintenek a magyar pártszövetségre.

Az egyeztetés alapköveként mind a két fél a találkozó elején leszögezte, hogy a jelenlegi legnagyobb kormánypárttal, a Smerrel semmilyen körülmények között nem fognak szövetséget kötni a február végi parlamenti választás után.

A Smer koalíciós partnerének, a Hídnak elnökére, Bugár Bélára utalva Igor Matovič, az OĽaNO vezetője elmondta, abban bízik, hogy a szlovákiai magyarok helyesen döntenek majd, és nem adnak még egy esélyt egy olyan embernek, aki őket is és Szlovákiát is elárulta a legutóbbi választáson azzal, hogy koalícióra lépett a korrupciós botrányokkal és maffiakapcsolatokkal összeköthető Smerrel és a Szlovák Nemzeti Párttal. Az ellenzéki pártvezető arra szeretné ösztönözni a szlovákiai magyar választókat, hogy tömegesen menjenek el választani, és segítsenek a szlovákoknak, romáknak, ruszinoknak legyőzni a maffiát.

Bárdos Gyula, a Magyar Közösségi Összefogás listavezetője a saját pártját úgy jellemezte, mint, amely el akarja érni a kormányváltást és megtisztulást. „Valódi jogállamot akarunk építeni mindenki számára, és hozzá akarunk járulni ahhoz, hogy ebben az országban mindenki otthon érezhesse magát” – fogalmazott Bárdos Gyula.

Címlapról ajánljuk

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósság-helyzete és költségvetési bizonytalansága is egyre nagyobb nyomás alá helyezi a piacokat. Hétfőn az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgásokat láthattunk, míg Európában és az amerikai részvénypiacokon óvatos kereskedés zajlott a megugró olajárak és a héten induló gyorsjelentési szezon árnyékában. Míg az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiacok zárva tartottak, a tőzsdéken a befektetők a friss inflációs adatokra és a banki jelentésekre várva kivárásra rendezkedtek be. Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódott az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat – úgy tűnik – egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvény-visszavásárlás.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×