Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós

Menyhárt József: sikerült feltámasztani az MKP-t

Egy év telt el a felvidéki magyarságot képviselő Magyar Közösség Pártjának tisztújító közgyűlése óta. Az eltelt év történéseiről adott számot Menyhárt József pártelnök, aki szerint a legfontosabb dolog, hogy míg tavaly ilyenkor a tervekről volt szó, most már eredményekről is beszámolhat.

Sajtóreggelin értékelte az elmúlt évet a Magyar Közösség Pártjának elnöke, Országos Tanácsának elnöke és szakmai alelnökei. Menyhárt József pártelnök az évértékelő beszédét azzal kezdte, hogy a közvélemény-kutatások eredményei is bizonyítják, tévedtek azok, akik az elmúlt évben arra számítottak, hogy lejtmenetbe kapcsol a párt. „Míg az egy évvel ezelőtti felmérések 3,5 százalékon mérték a pártot, addig a legfrissebb adatok szerint 4,3 és 5,1 százalék között mozog a támogatottságunk” – jegyezte meg a pártelnök.

Mindenekelőtt hangsúlyozta, ez az eredmény annak köszönhető, hogy az új elnökség tagjaival együtt

sikerült tartalommal megtölteniük az elmúlt évet.

Járták a régiókat, a sajtó nyilvánossága előtt pedig fontos közéleti témákra mutattak rá.

Menyhárt József úgy fogalmazott, a párt nyomon követi a kormányzat tevékenységét, az eredményeket pedig elismeri. Példaként a vasúti táblák kétnyelvűvé tételét és a Kisebbségi Kulturális Alap létrejöttét említette, ám – mint mondta – megszólalnak akkor is, ha részeredményeket óriási vívmányként akarnak mások láttatni. „Látjuk az eredményeket, viszont tudjuk azt, hogy nem szabad azzal megelégedni, ami jut, hanem arra kell a jövő politizálását és a kisebbségi politizálást irányítani, hogy az jöjjön, ami jár.”

Az évértékelőn Németh Gabriella, az MKP szociális ügyekért felelős alelnöke kifejtette, Szlovákiában a foglalkoztatási törvények nem megfelelőek, inkább az otthoni boldogulást kellene támogatni és nem költözésre motiválni az embereket. „Az egészségügyi minisztérium ígéretei, nem teljesültek, a kórházak viszont eladósodtak” – tette hozzá Németh Gabriella.

Kiss Beáta oktatásügyért felelős alelnök leszögezte, hogy az MKP kész mindenkivel együttműködni annak érdekében, hogy a magyar nyelvű oktatás megmaradjon és fejlődjön. Hangsúlyozta, hogy a nemzetiségi nyelveken oktató iskolákban rendszerszintű megoldásokra lenne szükség. „Az MKP oktatási stratégiájának van egy másik alapja, mely szerint egy alapítványon keresztül támogatnák a magyar iskolákat” – fogalmazott az alelnök.

Az évértékelőn elhangzott, hogy az MKP a szlovákiai magyarság megerősödését a gazdaság fellendítésében látja, melyben a magyar kormány gazdaságélénkítő programja is a felvidéki magyarok segítségére lehet.

Őry Péter, a párt Országos Tanácsának elnöke szerint a dél-szlovákiai járások gazdasági fellendítését a szlovák kormány továbbra sem indította el, ezért a magyar állam segítségével az MKP egy gazdaságélénkítő csomagot dolgozott ki. Ennek kapcsán szólt a Baross Alap működéséről, melyet valószínűleg egy hónap múlva ismertetnek.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: amikor Magyarország nem a maga ura, mindig ráfázik
videó

Orbán Viktor: amikor Magyarország nem a maga ura, mindig ráfázik

A békepárti országjárás Kecskeméten folytatódott szombaton, ahol Orbán Viktor miniszterelnököt Csiszár Jenő kérdezte. Az esemény a jelenlegi világ-és belpolitikai helyzetre, a békepárti álláspont kiemelt szerepére és Magyarország biztonsági érdekeire koncentrált.

Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Az orosz-ukrán háború az elmúlt három és fél évben jóformán az egész világon megváltoztatta a légi közlekedést, hiszen Ukrajna felett tilos civil gépekkel repülni, Oroszország légterét pedig a kölcsönös szankciók miatt számos légitársaság nem használhatja. Ez mindent átalakított: az útvonalakat, a menetrendeket és az árakat is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Ezeket a fegyvereket látod minden filmben és játékban, de az igazság megdöbbentő

Ezeket a fegyvereket látod minden filmben és játékban, de az igazság megdöbbentő

A hollywoodi akciófilmek és a videojátékok egészen kiváló reklámfelületek, nincs ez másképp akkor sem, ha kézifegyverekről van szó. Egy Kalasnyikovot, vagy egy M16-os gépkarabélyt ránézésre már lassan mindenki felismer, de ezek évtizedes múltra visszatekintő, a világ majd minden régiójában előkerülő, sokat bizonyított eszközök. Velük szemben viszont ott van rengeteg olyan fegyver is, amit a képernyők előtt ülve ugyanúgy azonnal kiszúrunk: azt hinnénk, az igazi elit kommandósok csodafegyvereit látjuk, pedig a valóságban néha még a prototípus fázisán sem igazán jutottak túl. Ezekből a médiában felülreprezentált fegyverekből szedtük most össze párat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×