Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
310.27
bux:
136260.36
2026. április 16. csütörtök Csongor
Attól fél Trump, hogy kiderül, összejátszott Moszkvával?

Attól fél Trump, hogy kiderül, összejátszott Moszkvával?

Ezt találgatják Washingtonban azután, hogy Donald Trump elnök egy meglehetősen nyers üzenettel leváltotta az FBI vezetőjét.

„Terminálták és eltávolították hivatalából” – így jelentette be a Fehér Ház, hogy Trump elnök menesztette a tavaly még számára hasznos módon, Hillary Clinton emailjei után nyomozó FBI-főnököt.

Amerika elsőszámú nyomozóhatóságának feje egy tévéképernyőn feltűnő szalagcímből tudta meg a hírt, miközben Los Angelesben FBI-dolgozók előtt mondott beszédet.

Az elnöki stáb szerint a döntés oka érdekes módon az volt, hogy a Fehér Ház szerint James Comey nem megfelelő módon kezelte a Clinton-féle emailek ügyét.

Hillary Clinton volt elnökjelölt külügyminiszterként a magán, és nem a hivatalos email-szerveréről küldött üzeneteket, amelyek egy részét csak vonakodva volt hajlandó nyilvánosságra hozni.

Donald Trump demokrata ellenzéke szerint azonban a valódi ok Comey menesztésére az lehet, hogy Comey később vizsgálatot indított arról, hogy Trump összejátszott-e Vlagyimir Putyin Oroszországával, amelyet azzal vádolnak, hogy beavatkozott az amerikai elnökválasztásokba és hatalomra segítette Trumpot.

Attól fél Trump, hogy kiderül, összejátszott Moszkvával?

A feldühödött demokraták „nixoni húzásnak” minősítették az FBI-főnök menesztését és azt követelik, hogy különleges nyomozót nevezzenek ki az orosz vizsgálat élére.

Mindeközben létrejött egy a bíróságoktól független, a Nixon-féle Watergate-botrány idejéből ismert, és leginkább az Egyesült Államokban alkalmazott „vádesküdtszék”. Ennek a bíróságoktól független testületnek a feladata eldönteni, hogy vádeljárás induljon-e.

Ebben az esetben a középpontban Michael Flynn található, aki mindössze 10 napig volt Trump nemzetbiztonsági tanácsadója, és akit az elnök azért volt kénytelen meneszteni, mert hazudott az orosz nagykövettel folytatott beszélgetéseiről.

Visszatérve a kirúgott FBI-főnökhöz, úgy tűnik Comey Clinton és Trump ellenségévé is vált.

Clinton részben őt vádolta azzal, hogy elvesztette a választást, Trumpot viszont az dühítette fel, hogy nem indult eljárás a riválisa ellen az email-ügyben.

Comey bírálatokat kapott a frissen kinevezett igazságügyminiszter-helyettestől Rod Rosensteintől is. Ő azt vetette a szemére, hogy kisajátította az igazságügyminiszter jogkörét, amikor tavaly júliusban úgy döntött, nem indul eljárás Clinton ellen.

A demokraták szerint – bár némelyikük már korábban közölte, hogy nem bízik Comey-ben – az FBI-vezető kirúgása az orosz szál elkendőzésére irányuló lépés volt. Ironikus módon Trump szerdai naptárában egyetlen pont szerepelt: találkozó Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Nem csak az a kérdés, hogy ki  mond le, lezárult egy politikai korszak” – Orbán Viktor a választások eredményéről

„Nem csak az a kérdés, hogy ki mond le, lezárult egy politikai korszak” – Orbán Viktor a választások eredményéről

„A választók a jövőre szavaztak, nem a múltra, többet várnak. Szerintem össze kell gyűjteni azt a 8-10 okot, ami a választási vereséghez vezetett, ehhez szükség van még néhány napra. Ki fog kerekedni egy kép” – vázolta Orbán Viktor. Először értékelte az országgyűlési választások eredményét a választáson súlyos vereséget szenvedett Fidesz–KDNP vezetője. A Fidesz közösségére bízta annak az ügyét, hogy marad-e vagy távozik a párt éléről.

Ezek most a piac és az új kormányzat mézeshetei, utána jönnek a kihívások

A piacok üdvözlik, hogy a leendő magyar kormány haza akarja hozni az uniós pénzeket és hogy célként fogalmazta meg az euró bevezetését – többek között erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Nyeste Orsolya, az Erste vezető elemzője. Madár István, a Portfolio vezető elemzője azt mondta, a választások előtt és után is jelen volt a magyar tőke- és devizapiacon a befektetői „Tisza-bet.”
inforadio
ARÉNA
2026.04.17. péntek, 18:00
Dobrowiecki Péter
Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×