eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Nem indul együtt a Híd és az MKP

A Magyar Közösség Pártja pozsonyi székházában találkozott szerda délután az MKP és a Híd tárgyaló küldöttsége, hogy áttekintsék a szlovákiai megyei választások előtti vagy a hosszabb távú esetleges együttműködés lehetőségeit. Az eredetileg egyórásra tervezett megbeszélés csaknem három órásra sikeredett, lényegi megegyezés azonban nem született.

A felvidéki magyarságot képviselő két szlovákiai magyar párt között nem lesz országos együttműködés az őszi megyei választásokon

– számoltak be róla a Híd és az MKP képviselői mai sajtótájékoztatójukon. A pártok attól tartanak, hogy ahogy telik az idő, úgy lesz egyre nehezebb közelíteni egymáshoz egymás érdekeit.

„Megyei választásokról volt szó,

második alkalommal ült le a Híd és a Magyar Közösség Pártja,

és arra az eredményre jutottunk, hogy igazából az MKP jelöltjei gyakorlatilag az öt megye vonatkozásában egy, tehát Nagyszombat megye kérdésében találkozhatnának a Híd jelöltjeivel, ilyen értelemben közös lista kapcsán, de nem tudtunk sajnos dűlőre jutni az ügyben” – mondta az MKP elnöke.

Menyhárt József elképzelése szerint a magyarok által legsűrűbben lakott két megyében, Nagyszombat és Nyitra megyében egy megyefőnök jelöltet kellene indítania a két pártnak.

Nem indul együtt a Híd és az MKP

„Ez a garancia arra, hogy mozgósítani tudjuk a magyar választót, hogy ne induljon egymással szemben két lehetőség. Mivel történelmi lehetőségről beszélünk, a következő öt évről beszélünk, ez nagyon fontos kérdése lesz a 2017-es esztendőnek” – jegyezte meg az MKP elnöke.

A Híd szerint a rossz tapasztalatok miatt

folyamatos közeledésre lett volna szükség, amihez a megyei választások megfelelő alapot nyújthattak volna.

„A megyei választás csak eszköz lehet a hosszú távú együttműködés szempontjából. Az elmúlt hét évben olyan feszültséggócok alakultak ki több járásban, amit csak fokozatosan úgy lehet feloldani, ha ezt a fajta együttműködést országos szintről szorgalmazzuk. Sajnos el kell mondani, hogy az MKP célja elsősorban a megyei választások voltak, a mi célunk a hosszú távú együttműködés. Az MKP már most személyzeti kérdéseket szeretett volna oldani, a tárgyalás során első sorban Berényi József nagyszombat megyei jelöléséhez ragaszkodtak, szerintünk az együttműködés sokkal fontosabb lett volna, mint bármelyik név. Úgy érezzük, hogy ez egy történelmi lehetőség elszalasztása” – tájékoztatott a Híd elnöke.

Bugár Béla véleménye szerint a magyar-magyar együttműködés teljesen más irányba halad, mint ahogy az a szlovákiai magyarok megérdemelnék.

„Ez a magyar közösség most már azt várja, hogy ne állítsuk őket egy olyan helyzet elé, amikor választaniuk kell a két magyar párt között, hanem próbáljunk együttműködni. Ma ez nem sikerült” – szögezte le a Híd elnöke.

A pártok regionális szervezetei a sikertelen tárgyalások ellenére köthetnek még választási együttműködéseket, de nincs rá garancia, hogy ha országos szinten nem tudtak megegyezni, akkor ez helyben sikerülhet.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×