Infostart.hu
eur:
386.15
usd:
331.8
bux:
120651.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Nem tud mit kezdeni a fanatizálható iszlamisták tömegeivel Nagy-Britannia

Ezeroldalas tanulmány jelent meg Angliában arról, hogy Birmingham és London egyes kerületeiben tízezrével élnek integrálhatatlan iszlamisták, akik nehéz feladat elé állítják a terrorelhárítást.

2013 májusában sokkoló iszlám terrorcselekmény történt Londonban: két merénylő autóval elgázolt egy huszonhat éves, szabadságos katonát, majd húsvágó bárddal összekaszabolták, lefejezték. Nem menekültek el, az öt perc alatt a helyszínre érkező rendőrökre rálőttek. Később életfogytiglani, illetve 45 évre szóló börtönbüntetésre ítélték őket.

A brit terror- és bűnözéselhárítás világviszonylatban nagyon jól működik, nem utolsósorban a beépített emberei révén. A 2013-as gyilkosságot főként azért nem tudta megelőzni, mert az elkövető nem arab, hanem nigériai muszlimok, nem álltak megfigyelés alatt.

Azóta fegyvert kaptak a rendőrök és alaposan megerősítette tevékenységét a terrorelhárítás. Ezt mutatja a most közzétett tanulmány is, amelyből azonban az derül ki, hogy Birminghamban és London néhány szegényebb külvárosában a mecsetek körül tömörült olyan integrálhatatlannak tűnő iszlám népesség, - részben brit állampolgársággal rendelkezők, más részt új bevándorlók - amelynek a soraiban egyre több a veszélyes elem. Nők is vannak a fanatisták között.

A vizsgálat megállapítja, hogy a korábbi hiedelemmel szemben, nem "magányos farkasokról" van szó, akiket az internet radikalizál a kis albérleti szobájukban, hanem főként családjukkal élő, szervezett iszlám önkéntesekről, 14 évestől 40 évesig, akiket az aktivisták nem egyszer gyakorlatokon képeznek ki.

A terrorelhárítás jól működik, azonnal lecsap, ha bizonyítékot talál akár öngyilkos robbantás előkészítése, akár életveszélyes fenyegetés tényére. Az al-Muharidzsun mozgalom azonban aktívan szervez a birminghami és londoni mindenre kész iszlamisták között. Tanult, iskolázott muszlimokat is sikerül soraiba állítania, nem csak munkanélküli tengődőket.

Birmingham-nek 234 ezer muszlim lakosa van, itt eddig 39 esetben ítéltek el merényletre szervezkedőket. De ezen is túltesz London, amelynek a nyolcmillió lakója közül egymillió mohamedán, itt 117 volt a letartóztatások száma. Bár a hívők többségének nem tetszik ez, egyes mecsetekben még mindig vannak gyűlölet-prédikátorok.

A legnagyobb probléma, hogy jóllehet Nagy-Britannia az évszázadok folyamán mindig a legvegyesebb fajú menekültek vagy bevándorlók befogadója és példás integrátora volt, ezúttal a jelek szerint, nem tud mit kezdeni az iszlám elkülönülő és fanatizálható tömegeivel.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×