eur:
389.52
usd:
361.58
bux:
68420.93
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Befellegzett a kubai nyitásnak?

Külföldön és otthon is bizonytalanságot kelt Fidel Castro halála. Donald Trump elnöksége alatt elakadhat a Barack Obama által megkezdett kubai nyitás. A forradalom vezérének hamvait ma indítják el egy gyászmenetben Santiago, az ország második legnagyobb városa felé.

Kubában még mindig hitetlenkedés és sokk kíséri a 90 éves korában elhunyt Fidel Castro halálhírét. Mindeközben a 200 kilométerre fekvő Miamiben ünnepelt a forradalmi vezér uralma elől elmenekült emigráns kubai közösség.

Ugyan otthon már 2008 óta Fidel öccse, a szintén agg és most 85 éves Raúl kormányoz, erősíti a bizonytalanságot, hogy meggyengülhet a rezsim külföldi támogatottsága.

Az ideológiai szövetségesnek számító Venezuela – saját súlyos gazdasági válsága miatt – mérsékelte a Kubának juttatott gazdasági segélyt.

Kérdéses, hogyan viselkedik majd az Egyesült Államok – amelynek érdekszférájából Castro olyan látványosan kiszakította Kubát az 50-es évek végén.

Ugyan Barack Obama jelenlegi elnök még nem törölte el a John Fitzgerald Kennedy által 1962-ben szinte totálissá tett kereskedelmi embargót, Donald Trump megválasztott elnök véget vethet a nyitásnak.

Trump a kampány során hol azt mondta, hogy „jobb alkut” harcolna ki Havannával, hol azt, hogy visszafordítja Obama politikáját.

Közben több nemzetközi vezetőnek el kell döntenie, hogy részt vesz-e a kommunista vezér temetésén.

Bár a Szovjetunió sokáig Kuba első számú szövetségese volt és az örökébe lépő Oroszország hasonló módon szeretné megerősíteni nemzetközi befolyását, Vlagyimir Putyin elnök már közölte, hogy nem megy el a temetésre. Helyette a Duma elnöke képviseli Moszkvát a december 4-i eseményen.

Justin Trudeau kanadai miniszterelnök és Theresa May brit kormányfő is nemet mondott és valószínű, hogy Barack Obama is otthon marad. A legtöbb nyugati ország közép-szintű képviselőket küld és csak a baloldali vezetésű latin-amerikai államok képviseltetik majd magukat a legmagasabb szinten.

„Ha nem mentünk el Pol Pot, Sztálin vagy Mao temetésére, mert gyilkos kommunista diktátorok voltak, akkor nem szabad azt tenni, amit Obama vagy Trudeau tesz, nem szabad Fidel Castrót, a gyilkos kommunista diktátort ünnepelni” – figyelmeztetett a kubai származású és az amerikai előválasztásokon elbukott elnökjelölt-aspiráns, Ted Cruz.

Ott lesz viszont a temetésen a mexikói elnök, a volt spanyol király és az argentin külügyminiszter is – utóbbi azért is, mert Castro támogatta az argentinok területi igényét a Falkland-szigetekre. Fidel húga, Juanita, aki 50 éve él amerikai emigrációban, viszont közölte: lehet, hogy szomorú, de a szabadságban való hite miatt nem megy el a szertartásra.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×