Infostart.hu
eur:
393.27
usd:
339.87
bux:
122107.32
2026. március 22. vasárnap Beáta, Izolda

Kiska: "A muzulmánok otthon érezhetik magukat Szlovákiában"

Andrej Kiska szlovák köztársasági elnök hagyományos újévi fogadásán rendhagyó módon a Szlovákiában élő muzulmán közösség képviselőit is fogadta az elnöki palotában. Vezetőjük szerint az országban élő muzulmánok egy része Robert Fico kormányfő kijelentései nyomán fontolgatja, hogy elhagyják Szlovákiát.

"Európa már korábban megtapasztalta, milyen az, amikor a hatalom a nemzet veszélyeztetettségét bizonyos embercsoporthoz köti" - jelentette ki Andrej Kiska államfő hagyományos újévi fogadásán, melyet az egyházak képviselőinek adott a pozsonyi Grassalkovich-palotában.

Szlovákia köztársasági elnöke rámutatott: bonyolult korban élünk, amelyben a béke és az emberek közti békés együttélés nem magától értetődő dolog. "A nyugalomra és a békére emberként elsősorban saját magunkban van szükség" - fogalmazott Kiska hozzátéve, hogy "napjainkban a hazai politikai szótár újabb, a félelem szinonimájaként megjelenő muszlim kifejezéssel bővül". Az elnök ezzel a megjegyzésével burkoltan a Fico-kormány képviselőinek legutóbbi megnyilvánulásaira reagált.

Az újévi fogadásra első ízben meghívott Szlovákiai Iszlám Alapítvány elnöke elmondta, az elmúlt időszak muzulmánellenes hangulatában többen kiálltak mellettük, ugyanakkor már egy ideje gyűlölködő e-mailek tucatjai is érkezik hozzájuk, melyek számának növekedése elsősorban a politikusok lázító kijelentéseit követően tapasztalható.

Mohamad Safwan Hasna szerint a Szlovákiában élő muzulmánok egy része - köztük orvosok, mérnökök és más szakemberek - Robert Fico miniszterelnök barátságosnak nem nevezhető megnyilvánulásai nyomán fontolgatni kezdte, hogy elhagyja az országot.

"A jó muszlim, rendes muszlim. Nem iszik alkoholt, és nem erőszakol meg nőket, mint minden más udvarias ember" - tette hozzá a muszlim közösség vezetője, aki szerint a Szlovákiában élő muzulmánok idegesek, és féltik a családjukat, gyermekeiket.

Andrej Kiska arról biztosította vendégeit, hogy otthon érezhetik magukat Szlovákiában, és ő a rendes emberek oldalán áll.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.03.23. hétfő, 18:00
Varju László
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
Kritikus határidőt szabott Trump, egyre durvább az energiapiaci helyzet - Híreink az iráni háborúról vasárnap

Kritikus határidőt szabott Trump, egyre durvább az energiapiaci helyzet - Híreink az iráni háborúról vasárnap

Noha Donald Trump nemrég már az iráni háború fokozatos leépítéséről beszélt, és egy új potenciális háttéralkuról is érkeztek hírek, Iránt egyelőre nem hatották meg ezek a tervek, a hétvégén több támadást is végrehajtottak. Eközben az egyre inkább elhúzódó konfliktus egyre súlyosabb hatásokkal jár világszerte: több légitársaság is ritkítja járatait az elszálló energiaárak miatt, eközben pedig Magyarország szomszédjában, Szlovéniában már rendkívüli intézkedéseket jelentettek be az üzemanyag-ellátás körül kialakult helyzet kezelése érdekében. Vasárnapra virradóan Trump megfenyegette Iránt: az elnök 48 órát adott a Hormuzi-szoros újranyitására, erre válaszul Irán kijelentette, hogy az ország ellenségeinek kivételével mindenki számára nyitva áll a kulcsfontosságú szoros. Cikkünk folyamatosan firssül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×