Infostart.hu
eur:
393.27
usd:
339.87
bux:
122107.32
2026. március 22. vasárnap Beáta, Izolda

Júliustól Szlovákia veszi át az Európai Unió soros elnökségét

2016 júliusától Szlovákia veszi át az Európai Unió soros elnökségét. A költségek akár a 70 millió eurót is elérhetik.

A szlovák elnökség félévének témái még csak most formálódnak. Azt azonban már tudni lehet, hogy hatással lesz rá a tervezett brit népszavazás az Európai Unióban maradásról, a terrorizmus elleni harc vagy a migráció kérdése.

Ivan Korèok, a pozsonyi kormány európai tanácsbeli megbízottja szerint Szlovákia elnökségi pozícióját nem érinti majd hátrányosan a migránsválság kapcsán kialakult álláspontja. A szlovák parlament ugyanis elvből elutasítja az unióba érkező bevándorlók problémájának az Európai Bizottság által javasolt kötelező kvóták általi megoldását.

"A mi sikerünk az unió és a tagállamok helyzetét is befolyásolja. Nem fenyeget az a veszély, hogy Szlovákia az elnöki székben rosszabb pozícióba kerüljön a migrációhoz való viszonya miatt" - szögezte le a diplomata.

A kormánynak fel kell készülnie azonban szervezési és logisztikai szempontból is, hiszen Pozsony fél év alatt mintegy húsz magas szintű és száznyolcvan munkajellegű találkozó helyszíne lesz. A pozsonyi Vigadóban tartják majd a regionális parlamentek találkozóját, melyre több mint ezer vendéget várnak. Becslések szerint Szlovákia uniós elnökségének költségei elérik majd a 70 millió eurót.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Az erkölcs mindenek előtt – erről beszélt Javier Milei

Európának nem feltalálni kell magát, hanem újra meg kell találnia önmagát, vissza kell térnie a gyökereihez, és ebben Magyarországnak központi szerepe lehet - jelentette ki Javier Milei argentin elnök szombaton Budapesten, a CPAC Hungary 2026 konferencián.
inforadio
ARÉNA
2026.03.23. hétfő, 18:00
Varju László
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×