Infostart.hu
eur:
393.27
usd:
339.87
bux:
122107.32
2026. március 21. szombat Benedek

Merkel alkuja Törökországban

A berlini kormány diplomáciai úton igyekszik megoldani a számára egyre nagyobb problémát jelentő menekült-kérdést és ennek érdekében a kancellár tegnap Isztambulban tárgyalt a török államelnökkel és a kormányfővel, a külügyminiszter pedig ma Iránból Szaud-Arábiába utazik, ahol szintén arról tanácskozik, hogy miként lehetne a válság okát felszámolni, azaz véget vetni az immár évek óta tartó szíriai polgárháborúnak.

Angela Merkel két és fél év után látogatott ismét Törökországba. Ezúttal a múlt heti uniós csúcsértekezleten hozott határozat szellemében alkudozott Isztambulban Ahmet Davotoglu miniszterelnökkel, majd Recep Erdogan államelnökkel a kiváltképpen Berlin számára egyre nagyobb kihívást jelentő menekültkérdés rendezéséről.

Becslések szerint jelenleg közel 2 és fél millió szíriai, iraki és afganisztáni tengődik török menekülttáborokban, ahol elsősorban a kilátástalanság sarkallja az embereket arra, hogy elinduljanak Nyugat-Európa felé. Ebben komoly ösztönző erőt jelent a kancellár többször is megismételt kijelentése, hogy Németország menedéket biztosít mindazoknak, akiket polgárháború kényszerít otthonuk elhagyására.

A szünet nélkül érkező tömegek azonban mind a politikai élet vezetőit, mind pedig a társadalom egyre szélesebb rétegét aggodalommal töltik el, ezért Angela Merkel - az Európai Unió múlt heti döntésének szellemében - tegnap Isztambulban ígéretet tett Davotoglu kormányfőnek és Erdogán államelnöknek, hogy támogatni fogja Törökország uniós felvételének előkészítését, a török állampolgárokra vonatkozó vízumfeltételek megkönnyítését, valamint az Ankara által a menekültek eltartására kért 3 milliárd euró segély megadását, ennek ellenében viszont a kancellár tárgyalópartnerei ígéretet tettek a Nyugatra induló menekültek feltartóztatására, valamint azoknak a migránsoknak a visszafogadására, akiknek nincs esélyük menedékjog elnyerésére az Európai Unió valamely tagállamában.

Angela Merkel rövid isztambuli látogatásának sikere a közeljövőben dől el, útját azonban máris számos bírálat érte, mert éppen két héttel a törökországi választások előtt találkozott Erdogánnal, akinek a konzervatív iszlamista Igazság és Fejlődés Pártja diktatórikus eszközöktől sem riad vissza és akit ezért nyugati politikusok már jó ideje mellőznek. A berlini ellenzék azt is kifogásolta, hogy Angela Merkel nem találkozott az Erdogán politikájával szemben álló erők képviselőivel, és csupán arra intette tárgyalópartnereit, hogy tegyenek meg minden a megbékélésre az országban élő kurdokkal.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Az erkölcs mindenek előtt – erről beszélt Javier Milei

Európának nem feltalálni kell magát, hanem újra meg kell találnia önmagát, vissza kell térnie a gyökereihez, és ebben Magyarországnak központi szerepe lehet - jelentette ki Javier Milei argentin elnök szombaton Budapesten, a CPAC Hungary 2026 konferencián.
inforadio
ARÉNA
2026.03.23. hétfő, 18:00
Varju László
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
Ilyen rakétatámadás még nem volt: Irán új szintre lépett, miközben Amerika és Izrael nukleáris létesítményt bombázott - Híreink az iráni háborúról szombaton

Ilyen rakétatámadás még nem volt: Irán új szintre lépett, miközben Amerika és Izrael nukleáris létesítményt bombázott - Híreink az iráni háborúról szombaton

Donald Trump péntek este - a tőzsdék zárását követően - azt írta, hogy fontolgatja az Egyesült Államok Irán elleni háborújának fokozatos leépítését, mivel az amerikai hadsereg „nagyon közel” áll a kitűzött célok eléréséhez. Eközben az Egyesült Államok harminc napra felfüggesztette az iráni kőolaj tengeri vásárlására vonatkozó szankciókat, aminek célja az amerikai-izraeli-iráni konfliktus nyomán megugrott olajárak enyhítése. A lépések egyelőre nem hatották meg Iránt: a perzsa állam szombatra virradóra több ballisztikus rakétával támadta Izraelt, valamint egy az Indiai-óceánon található amerikai-brit katonai bázist is, ami nagy meglepetést okozott. Amerika és Izrael válaszul szombat reggel megtámadta a natanzi urándúsító létesítményt. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×