Infostart.hu
eur:
393.27
usd:
339.87
bux:
122107.32
2026. március 21. szombat Benedek

Jacenyuk és Stoltenberg is Pozsonyban mondott köszönetet Szlovákiának

Felelősségteljes szövetségesnek nevezte Szlovákiát Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Pozsonyban tett csütörtöki látogatása során. A szlovák főváros ma egy másik prominens politikust, Arszenyij Jacenyuk ukrán kormányfőt is vendégül látta.

Jens Stoltenberg köszönetet mondott Szlovákiának, amiért évek óta felelősségteljes tagállamként viselkedik, részt vesz az afganisztáni misszióban, és növeli a védelemre szánt kiadásokat. A NATO főtitkára úgy fogalmazott: ez lehetővé teszi számukra, hogy közösen reagáljanak a biztonsági helyzetre, Oroszország agressziójára, valamint az Irakban és Észak-Afrikában uralkodó állapotokra. Stoltenberg emlékeztetett, hogy a legutóbbi walesi csúcstalálkozón abban egyeztek meg a NATO tagállamok, hogy véget vetnek a védelemre szánt kiadások csökkentésének.

Martin Glváè szlovák védelmi miniszter megerősítette, hogy a Fico-kormány teljesíti a védelmi kiadásokra szánt feltételeket.

"Idén elérjük a GDP 1,1 százalékát, a jövő évi költségvetési tervből pedig kiderül, hogy abszolút számokban a védelmi tárca esetében emelkedik a legnagyobb mértékben a támogatás" - jelentette ki a tárcavezető.

Stoltenberg mellett csütörtökön Pozsony vendége volt Arszenyij Jacenyuk ukrán kormányfő is, akit Robert Fico miniszterelnök és Andrej Kiska köztársasági elnök is fogadott hivatalában. Jacenyuk köszönetet mondott Szlovákiának az Ukrajnának nyújtott támogatásért, s külön azért is, hogy segít biztosítani az ország gázellátását.

"Miniszterelnök úr, önök nem csak szavakkal, hanem konkrét tettekkel is támogatnak bennünket. Egy éve nyitottuk meg a fordított irányú gázáramlást. Kevesen bíztak e döntés sikerében, de ha nem hoztuk volna meg, Ukrajna nem élte volna túl a telet" - mondta Jacenyuk Robert Ficónak.

Mindkét kormányfő egyetértett abban, hogy az Európai Unió elárulta egyik tagállamát azzal, hogy az orosz Gazprom, valamint néhány nyugat-európai gázvállalat a napokban írt alá egy megállapodást, mely szerint közös céget hoznak létre, amelynek feladata lesz az Északi Áramlat 2 csővezeték kiépítése.

Robert Fico szerint Európa hónapok óta arról beszél, hogy segíteni kell Ukrajnának, most azonban ezzel ellentétesen cselekszik. A szlovák miniszterelnök hozzátette, örülne, ha Brüsszel minél hamarabb lehetővé tenné az ukrán állampolgárok számára a vízum nélküli belépést az uniós országokba.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Völgyi Péter a korszakos kosárlabdasikerről: a vb-n kiderül, hogyan érhetünk el még többet

Völgyi Péter a korszakos kosárlabdasikerről: a vb-n kiderül, hogyan érhetünk el még többet

A női kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint plusz motivációt jelentett a csapatnak az isztambuli világbajnoki selejtezőben, hogy nem sikerült kijutni a 2024-es párizsi olimpiára. A szakember az InfoRádióban arról is beszélt, hogy mindenképpen a vb-kijutás volt a cél, de előzetesen úgy gondolta, hogy két győzelem is elég lesz a bravúrhoz, ami 28 év után sikerült újból. Végül az olimpiai ezüstérmes japánokat, Argentínát és Törökországot is sikerült legyőzni.

Orbán Viktor a CPAC budapesti rendezvényén: az európai demokrácia haldoklik

Megkezdődött az ötödik CPAC Hungary, amelyen olyan neves vendégek egész sora jelenik meg, mint Geert Wilders, a holland PVV elnöke, Mateusz Morawiecki, Lengyelország korábbi miniszterelnöke, Alice Weidel, a német AfD társelnöke, Santiago Abascal, a spanyol VOX elnöke vagy Javier Milei, Argentína elnöke. Donald Trump videóüzenete után a nyitóbeszédet Orbán Viktor magyar miniszterelnök tartotta.
inforadio
ARÉNA
2026.03.23. hétfő, 18:00
Varju László
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×